Elérte a járvány előtti szintet a balatoni szállodák bruttó szállásdíjbevétele júliusban, noha az idén már nem volt a tavalyihoz hasonló brutális, 30 százalék körüli drágulás, mindössze hét százalékkal nőttek az átlagárak. Elvétve fordulhattak csak elő ettől lényegesen eltérő drágulások a régióban, a piac mostanra kisimult – összegezte a VG-nek a KSH csütörtöki gyorsjelentése alapján a szállodai szektor mutatószámait Baldauf Csaba, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke. 

Meghatározó jelentőségűvé, rendkívül fontos bevételi forrássá vált időközben a a szállodaiparban, júliusban a szállodai bevételek 40 százaléka ebből származott. A SZÉP-kártyás költések összege idén júliusban 15,5 százalékkal haladta meg a tavalyit, és 58 százalékkal a két évvel korábbi szintet – tudtuk meg.

A szállodai vendégéjszakák száma országosan 12 százalékkal nőtt júliusban az előző év azonos időszakához viszonyítva. 

Fotó: Shutterstock

Emelkedett mind a külföldiekhez, mind a belföldiekhez kötődő szállodai forgalom, előbbi 7,6  utóbbi 32 százalékkal. Érdemes kiemelni – mondta Baldauf Csaba –, hogy a belföldi szállodai vendégforgalom már nagyon közel járt, mindössze három százalékkal maradt el  a rekordnak számító két évvel ezelőtti 1,4 milliótól. Budapesten a belföldi vendégéj-növekedés 81 százalék volt tavalyhoz képest júliusban, így már csaknem elérte a belföldi vendégforgalom a pandémia előtti szintet, de a korábbi teljes forgalom több mint 90 százalékát külföldi turizmus nagymértékű visszaesését nem tudta pótolni.

A külföldi szállodai vendégéjszakák 70 százalékos kiesése és a novembertől elrendelt korlátozások miatt azonban az erős belföldi turizmus ellenére is mínuszban maradtak az időarányos bevételi mutatók az idén – hangsúlyozta a szállodaszövetségi elnök.

Közel sem teljes kapacitással üzemelt a szállodaszektor, a négycsillagos hotelek kategóriájában a kínálat 10 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. 

Még szembetűnőbb, hogy a háromcsillagos hotelek kapacitása 20 százalékkal kisebb volt, mint 2020-ban, a Balatonnál pedig majdnem 30 százalékkal szerényebb kapacitással üzemeltek a középkategóriás szállodák. Ez a szakszövetség elnöke szerint is meglepő, de egyúttal magyarázat arra, hogy miért tudtak tovább növekedni az árak. 

Összességében a szállodai kapacitás a 3-5 csillagos kategóriában és a minősített házakban a 2020-as bázis 95 százalékát tette ki júliusban, amikor a szektor összes bevétele 28,3 százalékkal nőtt, meghaladva a kereskedelmi szálláshelyek 25 százalékos összesített bővülését. Vidéken 20, a Balatonnál 18, Budapesten pedig 77 százalékkal emelkedett 2020-hoz képest a bevétel, de az elmaradás a pandémia előtti rekordévhez mérten még mindig drasztikus, országosan 30, Budapesten 70 százalékos a hotelek körében.

A fő küldőpiacok sorrendjét is átírta a koronavírus-járvány, országosan és Budapesten is a német, cseh és román turisták vannak az élen, és többségében még azok a környékbeli és közeli országok, ahonnan megindult az autós turizmus. 

Budapest tíz legfőbb küldőpiaca között újra felbukkant a Egyesült Királyság és az Egyesült Államok júliusban, ami a légi forgalom éledezését is jelzi már.