Vasárnap az esti óráktól nyugat felől csapadékzóna érkezik, amelyből éjfélig főként a Dunántúlon, az éjszaka második felében pedig a Duna-Tisza közén fordulhatnak elő zivatarok szélerősödéssel együtt. Estétől jelentős mennyiségű csapadék is hullhat: nagyobb területen 20 millimétert meghaladó, lokálisan akár ennél több. A legtöbb csapadékra a Dunántúl délnyugati részén, az Észak-Alföldön, valamint az Északi-középhegység keleti felében van esély. Erős szélre hétfőn késő délutántól kell számítani, akár 70-80 kilométer per órát meghaladó széllökésekre. Kiemelten a Dunántúl keleti felén, illetve Szabolcsban és a Zemplén környezetében a legerősebb széllökések elérhetik, akár meg is haladhatják a 90 kilométer per órát, egy egy helyen a 100 kilométer per órát is – írja a met.hu.

Rain,Water,Drop,Falling,To,The,Floor,In,Heavy,Rain,eső
Fotó: Shutterstock

Hétfőn erősen felhős, vagy borult lesz az ég, és délutánig sokfelé, délutántól a Dunától keletre várható kiadós eső, zápor, néhol beágyazott zivatar. Estétől csökken nyugat felől a felhőzet, ezzel együtt keleten gyengülő, de már egyre inkább vegyes, vagy szilárd halmazállapotú csapadék hullhat. Nagy területen fokozódik viharossá az északi, északnyugati szél, amellyel több fokkal hidegebb zúdul hazánk térségébe. Markáns lehűlés várható, erős hidegfronti hatással számolhatunk. A maximum már csak 9–10 fok körül alakul. Az autósoknak az erős oldalszél, a vizes útszakaszok miatt kell óvatosabban vezetniük, illetve estefelé az Északi-középhegységben átmenetileg télies útviszonyok is kialakulhatnak. 

Kedd délelőtt többórás napsütés valószínű, majd délután egyre több gomolyfelhő érkezik, amelyekből főleg az ország északkeleti felén alakulnak ki havas eső-, illetve hózáporok. Sokfelé marad viharos a szél. Reggel már gyengén fagyhat, délután is csak 5–10 fok lesz. Télies időnk lesz!

Szerdán eleinte sok napsütésre számíthatunk, majd nyugat felől fátyolfelhők érkeznek. Nem lesz estig csapadék. Reggel országos fagyra készülhetünk (mínusz 10, mínusz 2 fok), délutánra már 10 fok köré melegszik a levegő.

Csütörtökön erősen felhős, vagy borult lesz az ég. Többfelé alakul ki eső, záporeső – elsősorban a délutáni óráktól. 9–14 fok köré erősödik a nappali felmelegedés.

Pénteken változóan felhős időre van kilátás, és már csak elszórtan fordul elő zápor. A délnyugati szél nagy területen megerősödik, amellyel melegebb levegő érkezik: délután már 13–20 fok lesz.