
Újabb, turisták által kedvelt budapesti kerületben tilthatják be az Airbnb-t
Szavazást indít a rövid távú lakáskiadás, így az Airbnb jövőjéről a budavári önkormányzat – jelentette be Facebook-oldalán Böröcz László, az I. kerület polgármestere.

A kerület vezetése két kérdésben várja a helyiek véleményét.
- Elsőként arról szavazhatnak, egyetértenek-e a rövid távú lakáskiadás teljes betiltásával.
Amennyiben ezt nem támogatják,
- arról is nyilatkozhatnak, hogy az önkormányzat feltételekhez kösse-e a rövid távú szálláshely-szolgáltatást.
A polgármester szerint az Airbnb és a hasonló szálláshelyek kérdése sok budavári életét érinti, az ügyben pedig egymástól jelentősen eltérő vélemények alakultak ki. Egyes lakók számára a társasházak nyugalma és biztonsága a legfontosabb, másoknak viszont fontos bevételi forrást jelent a lakáskiadás. A kerületi vállalkozások és vendéglátóhelyek működésére is hatással van, hogy hány és milyen típusú turista érkezik Budavárra.
Böröcz László hangsúlyozta: az I. kerület egyszerre kiemelt turisztikai célpont és az ott élők otthona. Az önkormányzat ezért olyan megoldást keres, amely mellett Budavár vonzó maradhat a látogatók számára, miközben élhető, szerethető és nyugodt lakókörnyezet is marad.
A szavazásra jogosult kerületi lakosokat postai levélben értesítik, amelyben megkapják a voksoláshoz szükséges egyedi kódot is. Szavazni a szavazas.budavar.hu oldalon lehet, az online voksoláshoz segítséget igénylő lakosok pedig az önkormányzat ügyfélszolgálatain kérhetnek támogatást.
A polgármester közlése szerint a beérkező válaszok alapján akár az I. kerület különböző városrészeinek sajátosságaihoz igazított szabályozás is születhet. Böröcz László arra kérte a budaváriakat, hogy minél nagyobb számban vegyenek részt a véleménynyilvánító szavazáson.
Korábban lapunk is beszámolt róla, hogy az I. kerületben felmerült a rövid távú lakáskiadás szigorítása vagy akár teljes tiltása. Terézvárosban már kézzelfogható piaci hatásai vannak a döntésnek, miközben a főváros egészében továbbra is érvényben van az Airbnb-moratórium.
Korlátozná továbbá a rövid távú lakáskiadást a Józsefvárosi Önkormányzat is. Az Airbnb kapcsán lakossági egyeztetés is indul a kerületben.
Ajánlott videók

Magyar Péter ebben a pillanatban jelentette be: a Tisza-kormány döntött a Bayer Construct Zrt-ről, ez a válasz az építőipari óriáscég csődjére – súlyos helyzetbe került az állami bank



