BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Vége a panelreneszánsznak, meggyógyulni látszik a budapesti használtlakás-piac a különös kórságból – a téglalakások árai árulkodóak

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Egyre jobban nyílik az olló a budapesti lakáspiac két nagy szegmense között. A panellakások ára a tél végi csúcs óta hónapról hónapra csökken, júliusban az idei mélypontjára ért, miközben a téglalakásoké tovább emelkedett, és éppen az idei csúcsát érte el. Az eredmény: a két ingatlanfajta közötti árkülönbség, amely tavasszal átmenetileg összeszűkült, mostanra újra több mint 20 százalékra tágult.

A panellakások négyzetméterára februárban tetőzött, azóta lassú, de folyamatos csökkenésben van –  közölte a Duna House friss összesítésében. Júliusra a szegmens a februári csúcshoz képest több mint 8 százalékkal olcsóbb lett, és az ár az év eleje óta nem látott mélypontra süllyedt. A csökkenés nem egyetlen hónap kilengése: a tavaszi és a nyári hónapokat összevetve is egyértelmű a lefelé mutató irány. A téglaépítésű lakások viszont stabilak maradtak, sőt tovább drágultak: a tavaszi szinthez képest a nyári hónapokra emelkedtek, és júliusban érték el az idei legmagasabb átlagos négyzetméterárukat. 

Concrete,Panel,Apartment,Building,Frontal,Elevation,Detail,In,Budapest.,Facade
Esésben a budapesti panellakások árai, miközben a használt téglalakásoké emelkedik (illusztráció) 
Fotó: Blue Corner Studio

Panel és tégla: így nyílik újra a két lakástípus között az árolló

A Duna House értékelése szerint a két szegmens tehát ellentétes irányba indult el, ez adja az árolló újranyílását. A különbség pedig látványos:

  • tavasszal a panellakások átlagos négyzetméterára már csak 11 százalékkal maradt el a téglaépítésűekétől - a két piac ekkor került a legközelebb egymáshoz;
  • júliusra ez a különbség újra közel 21 százalékra nyílt, vagyis gyakorlatilag visszaállt az év eleji, tág szintre.
    Érdekes, hogy mindezt a piac egésze alig érzékeli. A használt lakások átlagos négyzetméterára összességében stabil maradt, tavaszról nyárra nagyjából 1 százalékkal még emelkedett is – vagyis általános árcsökkenésről szó sincs. A látszólagos nyugalom azonban két ellentétes folyamat eredője.

A magyarázat a piac összetételében látszik: 

a budapesti használt lakáspiac mintegy négyötödét a téglaépítésű lakások adják, és ezek drágulása bőven ellensúlyozza a jóval kisebb súlyú panelszegmens visszaesését az átlagban. 

Négyzetméterre vetítve a panel esése valójában nagyobb, mint a tégla emelkedése. A piac egésze mégis stabilnak tűnik, mert a súlyát tekintve a tégla adja meg az alaphangot.

„A panelingatlan a leggyorsabban reagál a kereslet változására, mert itt a legnagyobb az első lakásvásárlók és a befektetők súlya, és ez a réteg lett most óvatosabb. A téglalakások keresletét szélesebb vevőkör adja, ezért az stabilabb” –  mondta Szegő Péter, a Duna House vezető elemzője.

Ezt jelentik a változások a vevőknek és az eladóknak

Az értékelés szerint panel vevői oldala most egyértelműen jobb helyzetbe került, mert nem csak az árak csökkentek, de nagyobb az alkutér is. Panelt eladni viszont értelemszerűen nehezebb lett – erre a helyzetre csak a reális, piackövető árazás lehet a megoldás, és a túlárazott hirdetésre egyre kevésbé lesz érdeklődő. A téglalakások tulajdonosai stabilabb piacra számíthatnak, itt az árak egyelőre nem csökkennek. 

Ha ez az irány folytatódik, az árolló tovább tágulhat. A panel alakulása lesz az egyik legjobb mutató: ha itt megáll a csökkenés, az a teljes piac stabilizálódását jelzi majd, ha nem, az a lassulás elmélyülésére figyelmeztet”

– tette hozzá Szegő Péter.

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.