6 párt – 5 kérdés – 30 válasz
Holnapután új parlamentet választ az ország. A mostani kampány – egyes kirívó eseteket leszámítva – sokkal langyosabb volt, mint az ezt megelőző két-három küzdelem, de az talán még feltűnőbb, hogy sokkal kevesebbet tudhattunk meg a pártok programjáról, elképzelésekről, mint korábban. A Világgazdaság öt-öt kérdést tett fel annak a hat pártnak, amely képes volt országos listát állítani. Négy párttól (Civil Mozgalom, Jobbik, LMP, MDF) kaptunk válaszokat, a Fidesz sajtófőnöke, Havasi Bertalan azonban írásban azt közölte, a honlapjukon elérhető választási programjukból mindent megtudhatunk. Az MSZP sajtóosztályának nevében Gyarmati Tímea azt írta, a kérdéseinkre a párt keretprogramja, az Új kiegyezés című dokumentum, illetve – és elsősorban – az azt részletesebben kifejtő miniszterelnök-jelölti program, a Nemzeti modernizáció, összetartó közösség (Ajánlat a demokratikus oldal programjára) című programirat ad válaszokat. Ezért e két utóbbi párt válaszait a dokumentumaikból próbáltuk kihámozni.
Kérdéseink:
1. Melyik az a három legfontosabb törvényjavaslat, amelyet elsőként kellene megtárgyalnia az új parlamentnek? S miért?
2. Melyek lennének a legfontosabb átalakítások az adórendszerben, milyen ösztönző eszközöket kellene bevezetni a foglalkoztatás növelése érdekében?
3. Hogyan változtatnák meg az uniós források felhasználását?
4. Hogyan alakítanák át az önkormányzati rendszert?
5. Mik lennének az egészségügyi és az oktatási reform leglényegesebb intézkedései?
Kérdéseink:
1. Melyik az a három legfontosabb törvényjavaslat, amelyet elsőként kellene megtárgyalnia az új parlamentnek? S miért?
2. Melyek lennének a legfontosabb átalakítások az adórendszerben, milyen ösztönző eszközöket kellene bevezetni a foglalkoztatás növelése érdekében?
3. Hogyan változtatnák meg az uniós források felhasználását?
4. Hogyan alakítanák át az önkormányzati rendszert?
5. Mik lennének az egészségügyi és az oktatási reform leglényegesebb intézkedései? -->


