A Fidesz kilencnél többet nem veszíthet
Bár a Fidesz vezető politikusai azt állítják, nem olyan lényeges kérdés, hogy végül meglesz-e a kétharmados fölényük a parlamentben – azaz lesz-e legalább 258 mandátumuk –, mégis nagyon sok múlik rajta. Fontos közjogi törvényeket – akár az alkotmányt is –, alapjogokat érintő jogszabályokat módosítani, az önkormányzati rendszert átalakítani, csak ilyen többség birtokában lehet. A 176 egyéni választókerületből 119 helyen dőlt el az első fordulóban a választás – természetesen mindenütt a Fidesz nyert –, így 57-ben lesz újrázás. Pontosan nem lehet megállapítani, hány helyen kell győznie a fideszes jelöltnek a kétharmadhoz – ez az országos lista miatt többek között függ a részvételi aránytól, a választókerületek létszámától, a töredékszavazatok számától –, de a tól–ig meghatározható.
A Political Capital Institute szerint a Fidesz 9-et még elveszíthet, 13 esetén azonban már biztos nem lesz 258 mandátuma. Így – ismerve a vasárnapi részeredményeket, miszerint egy helyet leszámítva mindenütt a jövendő kormánypárti jelölt aratott részsikert – nagy az esélye a kétharmadnak. n VG
Mandátumvesztés és a kétharmad (második forduló, egyéni választókerület)
- 0–9: biztosan megvan a kétharmad- 10–12: attól függ, melyik választókerületeket nézzük
- 13–57: biztosan nincs meg a kétharmad
- 10–12: attól függ, melyik választókerületeket nézzük
- 13–57: biztosan nincs meg a kétharmad-->


