BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Alkotmánymódosítási start

A gazdaságpolitikáról és a két, e területtel foglalkozó minisztérium közötti feladatmegosztásról is szó esett tegnap a T. Házban, ahol a kisebb parlament megteremtése érdekében kezdeményezett alkotmánymódosításról szóló vitával nyitott az ülésnap. A kilences számot viselő törvényjavaslattal az új Fidesz-KDNP-kormány 200+13 (nemzeti és etnikai kisebbséget képviselő) főre csökkentené az Országgyűlés létszámát a 2014-gyel kezdődő ciklusban, és életre hívná a miniszterelnök-helyettes intézményét. Miközben az ellenzéki vezérszónokok tegnap úgy vélekedtek, hogy az alaptörvény módosításával meg kellene várni a választójogi szabályok átírását, a kijelölt kormány gyorsan „lezavarná” a kétharmados többséget igénylő első törvénymódosítást. Ma estére már a részletes vitával is végezni szeretnének, így jövő hét elején már szavazhatnának is a honatyák a tervezetről.

Régi adóssága a politikának a kisebb parlament megteremtése – fogalmazott az alaptörvény-módosítással kapcsolatban Navracsics Tibor kijelölt közigazgatási és igazságügyi miniszter. Expozéjában a kormányzati szerkezet átalakításáról is beszélt, illetve arról, hogy Magyarországon a gazdasági válság előbb kezdődött, és félő, hogy tovább tart, mint Európa más országaiban. Ennek oka elsősorban az, hogy évek óta hiányzik egy kiforrott, hosszú távú ipar- és gazdaságpolitika. Hozzátette: az új kormány feladata most az, hogy a részérdekekre és a politikai érdekekre való tekintet nélkül kidolgozzanak egy általános, nemzeti gazdaságpolitikai stratégiát. Megemlítette: az utóbbi években a politika megszállta a közigazgatás felső régióit, az új kormány azonban a közigazgatási államtitkári pozíció visszaállításával véget vet e gyakorlatnak.

Bár Orbán Viktor miniszterelnök korábban a gazdasági kérdéseket és a közbiztonság helyreállítását nevezte a legsürgetőbb feladatoknak, e törvényjavaslatok a megalakulás utáni második ülésen még nem kerültek a T. Ház elé. Minden bizonnyal a következő üléseken lesz szó a büntető törvénykönyv kilátásba helyezett módosításáról és az állampolgársági törvény megváltoztatásáról is. Tegnap már szerepelt a benyújtott javaslatok listáján a családi pótlék visszaállításáról és módosításáról szóló tervezet is. E szerint a havi 12 200 és 25 900 forint közötti ellátás tanköteles korú gyermek esetén csak akkor járna, ha a tankötelezettségnek a család valóban eleget is tesz. KR

Feladatmegosztás a tárcák között

Belügyminisztérium

Bűnmegelőzés, büntetés-végrehajtás

Közlekedésrendészet

Köz-, élet- és vagyonbiztonság

Helyi önkormányzatok

Építésügy, terület- és településrendezés

Polgári nemzetbiztonsági szolgálatok

Honvédelmi Minisztérium

(nincs jelentős változás)

Külügyminisztérium

Külpolitika irányítása,

Európai uniós ügyek

Polgári hírszerzési tevékenység irányítása

Közigazgatási és Igazságügyi Min.

Állampolgársági ügyek, igazságügy

A kormányzati tevékenység összehangolása

e-közigazgatás, igazgatási feladatok

Egyházakkal való kapcsolattartás

Önkormányzatok törvényességi felügyelete

Minősített adatok védelme

Választások és népszavazások lebonyolítása

Nemzetgazdasági Minisztérium

Gazdaságpolitika, makrogazdaság

Ipar, kereskedelem, külgazdaság, turizmus, k+f, innováció

Pénz-, tőke-, biztosítási piac

Lakásgazdálkodás és lakáspolitika

Államháztartás, adópolitika

Foglalkoztatáspolitika

Nemzeti Erőforrás Minisztériuma

Egészségügy

Oktatás- és tudománypolitika

Kultúra- és sportpolitika

Szociális és családpolitika

Nemzeti Fejlesztési Minisztérium

Közlekedés- és energiaügy

Audiovizuális politika, közigazgatási és egyéb informatika, hírközlés

Fejlesztési célelőirányzatok kezelése, területfejlesztés

Állami vagyonnal való gazdálkodás

Vidékfejlesztési Minisztérium

Földművelésügy

Vidékfejlesztés

Környezetvédelem és vízügy

Forrás: VG-gyűjtés

Bűnmegelőzés, büntetés-végrehajtás

Közlekedésrendészet

Köz-, élet- és vagyonbiztonság

Helyi önkormányzatok

Építésügy, terület- és településrendezés

Polgári nemzetbiztonsági szolgálatok

Honvédelmi Minisztérium

(nincs jelentős változás)

Külügyminisztérium

Külpolitika irányítása,

Európai uniós ügyek

Polgári hírszerzési tevékenység irányítása

Közigazgatási és Igazságügyi Min.

Állampolgársági ügyek, igazságügy

A kormányzati tevékenység összehangolása

e-közigazgatás, igazgatási feladatok

Egyházakkal való kapcsolattartás

Önkormányzatok törvényességi felügyelete

Minősített adatok védelme

Választások és népszavazások lebonyolítása

Nemzetgazdasági Minisztérium

Gazdaságpolitika, makrogazdaság

Ipar, kereskedelem, külgazdaság, turizmus, k+f, innováció

Pénz-, tőke-, biztosítási piac

Lakásgazdálkodás és lakáspolitika

Államháztartás, adópolitika

Foglalkoztatáspolitika

Nemzeti Erőforrás Minisztériuma

Egészségügy

Oktatás- és tudománypolitika

Kultúra- és sportpolitika

Szociális és családpolitika

Nemzeti Fejlesztési Minisztérium

Közlekedés- és energiaügy

Audiovizuális politika, közigazgatási és egyéb informatika, hírközlés

Fejlesztési célelőirányzatok kezelése, területfejlesztés

Állami vagyonnal való gazdálkodás

Vidékfejlesztési Minisztérium

Földművelésügy

Vidékfejlesztés

Környezetvédelem és vízügy

Forrás: VG-gyűjtés-->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.