BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Lángokban álló tőzsde, emelkedő index

Gyakorlatilag polgárháborús helyzet alakult ki Bangkokban tegnap, miután a thai kormányerők megrohamozták a főváros központját napok óta megszálló ellenzéki tüntetők barikádjait. A helyzeten az sem segített, hogy a vörösingesek hét legfontosabb vezetője magyar idő szerint hajnalban megadta magát a kormányerőknek, és megadásra szólította fel az őket követőket is. A tüntetők felgyújtották a bangkoki tőzsde épületét, s a lángok martaléka lett több bevásárlóközpont is. A harcokban a thai hírügynökség szerint legalább öt ember, köztük egy olasz újságíró vesztette életét, és több mint ötvenen megsebesültek. Könnyebb sérüléseket szenvedett a holland közszolgálati televízió egyik újságírója is. Az összecsapások kezdete óta összesen 74-en vesztették életüket Thaiföldön, a sebesültek száma az 1700-at is meghaladja.

A Világgazdaság információi szerint jelenleg mintegy hétszáz magyar tartózkodik Thaiföldön. „Nincs információnk arról, hogy bármelyiküknek baja esett volna” – nyilatkozta lapunknak Balogh András bangkoki magyar nagykövet. A diplomata hangsúlyozta: a zavargások ellenére a thai közigazgatás és infrastruktúra zökkenőmentesen működik. „A nagykövetség ablakából rálátok a tőzsde épületére, az első emeletről éppen lángok csapnak ki, de közben a gazdasági hírekben hallom, hogy a SET tőzsdeindex folyamatosan emelkedik. Az üzleti életet semmilyen formában nem érinti a polgárháborús helyzet” – tette hozzá a nagykövet, aki szerint még az idegenforgalom sem sínyli meg a feszült helyzetet, mivel a főszezon télen van, és a hamarosan kezdődő esős időszak idején már lényegesen kevesebb külföldi látogat Thaiföldre. Ennek ellenére több európai állam is figyelmeztette állampolgárait, hogy halasszák el bangkoki látogatásukat, a magyar Külügyminisztérium pedig nyilatkozatban kérte, hogy magyar állampolgárok csak halaszthatatlan esetben utazzanak a thai fővárosba. VG

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.