BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Átláthatóbb lesz a parkolási pénzek útja

Az Országgyűlés tegnap módosította a parkolási szabályokat: e szerint a benzinárhoz kötik a díjakat, és piaci cégek helyett önkormányzati társaságokra bízzák a közterületi parkolóhelyek üzemeltetését. Erre azért volt szükség, mert az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek találta a fővárosi parkolás szabályozását, és ultimátumot szabott: ha 2010. június 30-ig nem alkotnak új rendelkezéseket, ingyenessé válik a parkolás Budapesten. Az egy órára vonatkozó várakozási díj személygépkocsinál nem lehet több egy liter 95-ös benzin előző évi átlagárának a kétszeresénél. Ez az idén maximum 544 forint. Az elfogadott módosítás szerint parkolóhelyeket csak költségvetési szerv, az önkormányzat kizárólagos tulajdonában álló gazdasági társaság üzemeltethet.

A Fidesz tegnap visszavonta azt az általa benyújtott módosító indítványt, amely munkáltatói indokláshoz kötötte volna a kormánytisztviselők elbocsátását. Így az eredeti törvényjavaslat – amelynek zárószavazását a jövő héten tartják – azt rögzíti: a kormány-tisztviselői jogviszonyt indoklás nélkül a kormánytisztviselő lemondással, a munkáltató felmentéssel megszüntetheti. VM

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.