Lemondott a német államfő
Tegnap bejelentette azonnali lemondását Horst Köhler német köztársasági elnök. Indoklásában az államfő a hivatalának kijáró tisztelet hiányára utalt. Köhlert éles kritika érte, miután egy nyilatkozatát úgy értelmezték, hogy szerinte az afganisztáni katonai szerepvállalás a német gazdaság érdekeit szolgálhatja. Az elnök ugyanakkor úgy vélte, hogy félremagyarázták a kijelentését, mert ő nem Afganisztánnal, hanem például a szomáliai kalózok elleni bevetésekkel összefüggésben mondta, amit mondott. n Spiegel Online


