Több államilag támogatott helyet akarnak
Biztató számban választják a jövendő hallgatók az együttműködő karok szakjait, nem volt csökkenés. Sőt, a mesterszakoknál nőttek a jelentkezési létszámok – állapították meg a mesterszakos felvételi jelentkezési adatokat áttekintve a hazai egyetemek bölcsészettudományi karainak dékánjai egyeztető megbeszélésükön. S kijelentették, felül kellene vizsgálni az oktatási kormányzat döntését, amely a mesterszakok esetében a tavalyi első felvételi létszámok alapján szabta meg az idei államilag támogatott helyeket.
Az első alkalommal 2009-ben indult bölcsész mesterszakokra tavaly azért volt a 2010-es évhez képest kevesebb a jelentkezők száma, mert a 2006-ban indult alapszakos képzés erőltetett bevezetése miatt a kezdő évfolyam jelentős hányada nem végzett 2009-ben. Így nem volt megfelelő merítési bázis a mesterszakos felvételi eljárásban. Az idén azonban nagymértékben javult a helyzet, így javasolják az új felsőoktatási kormányzatnak az államilag támogatott létszámok jelentkezési arányok szerinti növelését a bölcsész- és társadalomtudományi képzési területeken. VG


