Választási megfigyelőket küldene az EP Magyarországra
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságTavares-jelentés Megszavazta az Európai Parlament (EP) állampolgári jogokkal, valamint bel- és igazságügyi kérdésekkel foglalkozó szakbizottsága az alapjogok magyarországi helyzetét vizsgáló jelentéstervezetet, amelyet a portugál zöldpárti EP-képviselő, Rui Tavares készített. A testület a végszavazás előtt a tervezethez érkezett 551 módosító indítványról is szavazott. A néppárti képviselők, közte a Fidesz-KDNP-s politikusok önálló indítványainak nagy többségét elvetette a bizottság. Több kompromisszumos javaslatot ugyanakkor elfogadtak.
Új elem, hogy a dokumentum elismeri, a demokráciához nem elengedhetetlen az alkotmánybíróság. Kiemeli viszont, hogy ahol létezik ilyen testület, ott kívánatos, hogy minden jogszabály esetében dönthessen, összhangban áll-e az alkotmánnyal.
A végső dokumentum szerint a magyar hatóságoknak fel kellene kérniük a Velencei Bizottságot és az EBESZ-t az új választási rendszer elemzésére, sőt, utóbbit a választások megfigyelésére is. Ez példa nélküli az Európai Unióban.
A tervezet továbbra is utal az uniós alapszerződés 7. cikkelyének alkalmazására, ami végső soron a szavazati jog felfüggesztését jelentheti. Ez azonban egy hosszú procedúra végső pontja, maga a jelentés nem utal szankció kivetésére Magyarországgal szemben. A dokumentum új változata az eljárás elindításának megfontolását kéri az EP vezetésétől, ha úgy tűnik, a magyar kormánynak az egyes kifogásokra adott válaszai nem állnak összhangban az európai alapértékekkel. Jóváhagyták azt a pontot, amely szerint a magyarországi változások trendje összeegyeztethetetlen az uniós értékekkel és a szerződés egyéb pontjaival, és ha ezt a trendet nem javítják ki kellő időben és megfelelő módon, az az európai alapértékek súlyos megsértésének „egyértelmű kockázatához vezet”.


