Az első alkalommal megszervezett Év Felfedezettje díj a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) és a Startup Campus által jött létre az InnoGEN Ifjúsági Program keretében azért, hogy 14-21 éves fiatalok kreatív és eredeti pályaműveit díjazza.

Fotó: Startup Campus

Az Év Felfedezettje a Balassi Bálint Nyolcévfolyamos Gimnázium diákja, Kertész Domokos lett, 

akinek robot tengeralattjárója képes a víz minőségének monitorozását valós időben, változtatható helyről elvégezni.

A közönségdíjat több mint kétezer szavazattal Antal Balázs a PEstroy nevezetű projektjével vitte haza, 

melynek keretében olyan biodegradációs rendszert igyekszik létrehozni, amit fel lehet használni a műanyag hulladékok semlegesítésére. 

Ravasz András Zoltán a Startup Campus különdíját nyerte el társadalmilag érzékeny találmányával, 

amely a vakoknak és látássérülteknek is feltárja az olvasás és könyvek világát, ezzel biztosítva esélyegyenlőséget a tudomány világában.

A Magyar Divat & Design Ügynökség (MDDÜ) szakmai partnerként csatlakozott a kezdeményezéshez az Év Divatipari Felfedezettje különdíjjal. 

A címet Angster József Szakképző Iskola és Szakiskola tanulói, Biri Alexandra, Dudás Daniella és Gosztolai Szidónia vihették haza, akik esernyők újrahasznosításával hoznának létre esőkabátokat. 

Az Év Felfedezettje díjra olyan 14-21 éves hazai és határon túli magyar fiatalok jelentkezhettek, akik innovatív ötletükkel a digitalizáció, művészetek, tudomány, üzlet, fenntarthatóság vagy a sport és egészség témakörében alkottak valami újat, egyedit és inspiráló példát mutatnak.

Készült többek közt olyan böngészőbővítmény, mely az online vásárlások okozta megnövekedett környezeti terhelésre nyújt megoldást, de létrehoztak olyan robotot is, amely képes a környezetében lévő szemét detektálására képi tanulás segítségével. 

Fotó: Startup Campus

Sokan a robotika és az informatika területén alkottak újat, egy járást monitorozó eszközt és egy sportesemény kimeneteleit kiszámoló algoritmust is neveztek a felhívásra.  Olyan jelentkező is kiválasztásra került, aki a fiatalok angol szókincsét bővítené alkalmazásával.

Az Év felfedezettjére egy kétszázezer forint értékű utazási utalvány, egy negyvenezer forint értékű online kurzuson való részvétel, szakmai mentorálás, valamint sajtómegjelenés is vár.