Több százezer oltatlan, idős ember van Magyarországon, többségében ők kerülnek korházba a negyedik hullámban

 – mondta a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezető főorvosa az M1-en. 

Szlávik János hangsúlyozta: 

az oltatlanok fele meggyőzhetetlen, olyan téveszméket olvasnak és hangoztatnak, amelyek szerint az oltások károsak, ezért inkább vállalják a veszélyt. 

Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI

A másik ötven százalékot valahogy el lehetne érni, erre szolgálnak az olyan csoportok, amelyek az idős, egyedül élő, vidéki embereket észérvekkel próbálják meggyőzni. Hozzátette: a legösztönzőbb talán, hogy a védettségi kártyához van kötve bizonyos helyek látogatásának lehetősége. 

Elmondta: az oltások propagálásával lehet elérni a védettséget, mivel 

egy hatásos gyógyszer létrehozása legalább két év, vagyis valószínűleg jövőre lesz egy olyan igazán hatékony készítmény, amely alapvetően változtatja majd meg a betegség kezelését. 

Mivel gyógyszer nincs, ha valaki megbetegszik, nagyon komoly esélye van arra, hogy lélegeztetőgépre kerül, és az esetek bizonyos százalékában meghal. 

Kitért arra is, hogy a delta-variáns sokkal jobban fertőz, mint a korábbiak: 

az eddig mutációkkal egy ember általában 3-4 másikat fertőzött meg, a delta esetén 7-8 is lehet ez a szám.

Kétségtelen hogy már a negyedik hullámban vagyunk, de egyelőre nem lehet tudni, hogy lassan vagy robbanásszerűen emelkednek majd az esetszámok – jelezte.

A legfrissebb adatok szerint elhunyt két beteg, 526 új fertőzöttet találtak Magyarországon.