Budapest vezetése átadja a Biodómot az államnak, azért, hogy az minél előbb látogatható legyen a nagyközönség számára. A főváros közleménye szerint a 2013 óta zajló Biodóm-projekt költségei az elmúlt nyolc évben drasztikusan megemelkedtek: 

a beruházás becsült összköltsége 2014-ben 16 milliárd forint volt, ez az összeg 2019-ben pedig már összesen 64 milliárdra emelkedett.

Fotó: Máthé Zoltán / MTI

Budapest 2020-ban megvizsgáltatta a beruházás állapotát: az Enviroduna Kft. által elkészített jelentés megállapította, hogy

még legalább 16,4 milliárd forintos ráfordítás szükséges az átadásig. 

Az elmaradt tervezési munkák pótlása, a szükséges újratervezések és a jogi eljárások várható elhúzódása reálisan 2024-es befejezést eredményeztek volna.

Fotó: KALLUS GYORGY / VG

A hatályos támogatási szerződés alapján rendelkezésre álló szerződéses kötelezettségvállalásokkal jelenleg nem terhelt keretösszeg megközelítőleg 6 milliárd forint, a kormányzat többletforrást a projekt befejezéséhez nem biztosít

 – mondta Gy. Németh Erzsébet. Ezért a főváros azt kezdeményezi, hogy telekalakítás után vegye át a Biodómot az állam. „Ehhez szükséges, hogy a Biodóm és a Pannon Park tervezett telke önálló, a Fővárosi Állat- és Növénykert történelmi területétől jogilag is elhatárolt terület legyen” – tette hozzá.

Fotó: KALLUS GYORGY