Az oltatlanok számára bevezetett járványügyi korlátozások az oltási hajlandóság látványos megugrását hozták Romániában. Klaus Iohannis államfő kedden közölte, hogy október 25-től (az élelmiszerboltok és gyógyszertárak kivételével) semmilyen zárt térbe nem mehetnek be az ügyfelek, illetve fogyasztók védettségi igazolvány nélkül. 

Erre azért volt szükség, mert Romániában meghaladta az ötszázat az egyetlen nap alatt elhunyt koronavírusos betegek, illetve megközelítette a húszezret az újonnan diagnosztizált fertőzöttek száma. Az elnök által közölt intézkedésekről szóló határozatot a kormány pénteken már el is fogadta. Az országban tomboló járvány miatt a nemzetközi közösség segítségére is szükség van.

Fotó: Daniel MIHAILESCU / AFP

Az intézkedések működni látszanak, 

hiszen míg kedden 37 ezer ember regisztrált oltásra, szerdán már 44 ezerrel, csütörtökön 62 ezerrel, pénteken pedig több mint 86 ezerrel emelkedett a beoltottak száma. Ezzel megdőlt az április 21-i csúcs, amikor 63 ezer ember kapta meg a koronavírus elleni oltás első adagját.

Az oltási hajlandóság azután indult növekedésnek az országban, hogy szeptember elején  a kormány bejelentette, hogy belföldön is bevezeti az uniós védettségi igazolvány használatát, miután a nyári hónapokat teljes érdektelenség jellemezte.

Az oltakozás üteme a szeptember eleji napi 5700-as átlagról viszonylag egyenletesen hétfőig napi 30 ezer fölé emelkedett, az újabb szigorítás bejelentése után pedig néhány nap alatt több mint duplájára ugrott.

Az oltási hajlandóság emelkedését a hatóságok most oltási maratonokkal próbálják kamatoztatni. 

A hétvégén az ország legfertőzöttebb térségének számító Bukarestben rendeznek folyamatos oltási akciót péntek reggeltől hétfő reggelig, amelyen csaknem ötven oltósor várja minden vakcinatípussal az oltásra jelentkező bukarestieket. Hétfőn és kedden a védelmi minisztérium rendez a Román Hadsereg Napja (október 25.) alkalmából oltási maratont az ország hat katonai kórházában.

A 19,3 milliós Romániában eddig 6 millió 242 ezer ember jelentkezett oltásra, ami az összlakosság kevesebb mint egyharmadát, illetve a beoltható (12 év feletti) lakosság 36,4 százalékát teszi ki. Ezzel az átoltottsággal Románia (Bulgáriát megelőzve) utolsó előtti az Európai Unióban, az egészségügyi szakemberek pedig elsősorban a lakosság alacsony immunizációs arányának tulajdonítják azt, hogy 

a járvány negyedik hulláma csaknem félmillió igazolt fertőződést és közel tízezer ember halálát okozta Romániában az elmúlt három hónapban.