Hiába keres filmjeivel csillagászati összegeket Daniel Craig – a legutóbbi James Bond filmért 25 millió dollárt kapott, míg a Tőrbe ejtve folytatásaiért állítólag 100 millió dollár ütheti a markát – a gyerekei nem számíthatnak arra, hogy az általa felhalmozott vagyonból élnek majd – írja a CNBC, ami a színész Candis Magazine-ban megjelent interjúját szemlézte.

Fotó: Shutterstock

Craig szerint egy régi mondás szerint ha gazdagon halsz meg, elbuktál és arról is beszél, hogy Andrew Carnagie mai árfolyamon számolva 11 milliárd dollárnyi pénzt adományozott el.

A színész – akinek egy 29 és egy 2 éves lánya van, míg feleségének, a szintén színész Rachel Weisznek az előző kapcsolatából is van egy tinédzser  fia  – azon meggyőződését is kifejezte, hogy undorító hatalmas mennyiségű pénzt hagyni az örökösökre. Mint elmondta, a filozófiája a kérdésben az, hogy a vagyontól vagy meg kell szabadulni vagy el kell adományozni, mielőtt meghal az ember.