Izraelből visszaviszik Olaszországba a piemonti drótkötélpályás balesetet túlélő kisfiút, akit a nagyapja másfél hónapja „elrabolt” a felette ideiglenesen felügyeletet gyakorló, Olaszországban élő nagynénjétől – jelentette a Jediót Ahronót című izraeli újság hírportálja, a ynet.

A tel-avivi bíróság határozata szerint vissza kell vinni Olaszországba a hatéves Eitan Birant, aki öt hónappal ezelőtt egyedül élte túl a szülei és a testvére életét kioltó tragédiát.

Fotó: -

A bíró nem fogadta el a nagyapa állítását, miszerint Izrael volt a kisfiú szokásos tartózkodási helye, sem azt, hogy a kiskorúnak két állandó lakóhelye volt – Izraelben, illetve Olaszországban. 

Az ítélet szerint szokásos olaszországi lakóhelyére kell visszavinni a fiút, és a bíró emellett arra is kötelezte a gyermeket Izraelbe szállító nagyapát, Smuel Peleget, hogy 70 ezer sékel (csaknem hétmillió forint) összegben fizesse meg a per költségeit és az ügyvédi díjakat. A család bejelentette, fellebbez a döntés ellen. 

Május végén az észak-olaszországi Stresa település és a Mottarone-hegy között működő felvonó egyik fülkéje lezuhant, és a balesetben kilenc másik utas mellett életét vesztette a hatéves Eitan Biran családjának öt tagja is, édesapja, a 30 éves Amit Biran, édesanyja, Tal Peleg-Biran, kisöccse, valamint a nő nagyszülei. Az izraeli áldozatokat Izraelben temették el. 

Szeptember 11-én a nagypapa meglátogatta az unokáját, és a gyámságot ellátó nagynéni tudta és beleegyezése nélkül autójával Svájcba, majd onnan magánrepülőgéppel Izraelbe szállította a gyermeket.