A kullancscsípések és az általuk okozott betegségek gyógyításában is alkalmazhatók az új típusú, a koronavírus elleni küzdelemben is bevetett, mRNS-alapú vakcinák 

– számolt be róla a New Atlas a Science Translational Medicine folyóiratban megjelent tanulmány alapján.

A tengerimalacokon végzett kísérletek alapján a kutatók úgy vélik, hogy a vakcina segíthet a szervezetnek a kullancscsípés azonnali felismerésében és hatástalanításában.

Több mint egy tucat betegség terjedhet kullancscsípés útján. 

A legismertebb a Lyme-kór, amelyet egy baktérium okoz. 

Fotó: Shutterstock

A közelmúltban már fejlesztettek ki erre vakcinákat, azonban az mRNS-technológia abban új, hogy azonnali immunválaszt vált ki, egyből a kullancs ellen védekezik, és a parazitákat már azelőtt semlegesíti, mielőtt azok kifejthetnék kártékony hatásukat.

Az embereken való tesztelésre és a konkrét alkalmazásra még néhány évet várni kell.

A rákkutatásban is áttörés a Karikó Katalin által felfedezett technológia

A rák kezelésében is kulcsfontosságú az mRNS-technológia, amelynek felfedezéséért és kifejlesztéséért Karikó Katalin és három kutatótársa kapta meg a William B. Coley-díjat az amerikai Rákkutató Intézettől.

Oltással próbálják kezelni az Alzheimer-kórt is

Új megközelítéssel próbálják kezelni és esetleg oltással megelőzni az Alzheimer-kórt brit és német tudósok. Mind az antitestalapú kezelés, mind a fehérjealapú oltás csökkentette a kór tüneteit állatkísérletekben.