Izrael a szükségállapot határán van, miután azonosították az új vírusvariáns első esetét az országban, írja Sky News

Naftali Bennett, Izrael miniszterelnöke közölte, pénteken egészségügyi szakértőkkel találkozott, hogy megvitassák, hogyan lehet a legjobban reagálni a Dél-Afrikában észlelt új vírusváltozatra, amely fertőzőbb, mint a Delta-törzs. Mint mondta: 

Jelenleg a szükségállapot határán vagyunk. A legfontosabb elvünk, hogy gyorsan, határozottan és azonnal cselekedjünk.

Fotó: MOSTAFA ALKHAROUF / AFP

A B.1.1.529 nevű variáns mutációi szakértők szerint azért aggasztóak, mert kikerülhetik a szervezet immunválaszát, így ez a vírus fertőzőképesebb lehet.

Bennett összehívta a legmagasabb rangú egészségügyi tisztviselőket, hogy megvitassák a helyzetet, és azt mondta, hogy az új változat rendkívül fertőző és sokkal gyorsabban terjed, mint a delta változat. 

Az elkövetkező napokban ismereteink nagyon gyorsan bővülni fognak, tudni fogjuk, hogy a variáns valóban áttöri-e az immunitást, milyen sebességgel, halálosabb-e, hogyan hat a gyerekekre, és így tovább 

– mondta.

Az egészségügyi minisztérium gyanúja szerint az azonosított eseten kívül további két utas is megfertőződhetett az új törzzsel. A két személyt karanténba helyezték, mivel még várják a vizsgálati eredményeket.

A közegészségügyi tisztviselőkkel folytatott konzultációt követően Bennett utasítást adott arra, hogy fontolják meg a Dél-Afrikába induló és onnan érkező járatok azonnali leállítását, de döntést még nem jelentettek be.

Csütörtökön Izrael bejelentette, hogy az új variáns felfedezése után Dél-Afrikát felvette a „vörös” országok listájára.

Lesotho, Botswana, Zimbabwe, Mozambik, Namíbia és Eswatini szintén felkerült a „vörös” listára. Az ezen országok bármelyikéből érkező nem izraeli állampolgárok nem léphetnek be az Izraelbe.

Közben az egészségügyi minisztérium pénteken 524 új koronavírusos esetről számolt be. Jelenleg 38 beteg van súlyos, 82 pedig kritikus állapotban. Lélegeztetőgépen 72-en vannak.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke pénteken közölte, hogy le akarják állítani a Dél-Afrikából érkező légi forgalmat az új variáns terjedése miatt.

Nagy-Britannia bejelentette, hogy péntek déli hatállyal megtiltja a Dél-Afrikából és öt másik dél-afrikai országból érkező járatokat, és mindenkit, aki nemrég érkezett ezekből az országokból, koronavírus-tesztre kérnek.