Nem lesz probléma Petr Fialának, a Polgári Demokratikus Párt (ODS) elnökének új kormányfővé történő kinevezésével – jelentette ki Milos Zeman, a kórházi kezelésen lévő cseh államfő, aki telefoninterjút adott pénteken a Frekvence 1 prágai kereskedelmi rádiónak.

Zeman megjegyezte: Andrej Babis, a jelenlegi kormányfő már nem akarja tovább betölteni ezt a tisztséget.

Hozzátette: mindent megtesz annak érdekében, hogy minél hamarabb megalakulhasson az új kormány.

Babis, aki délelőtt telefonon beszélt Zemannal, közölte: kormánya lemondását írásban közli az államfővel mindjárt azt követően, hogy befejeződik az új képviselőház alakuló ülése.

Fotó: Lukas Kabon / Anadolu Agency / AFP

A 77 éves cseh államfő, akit október 10. óta kezelnek a prágai Központi Katonai Kórházban, betegsége alatt most szólalt meg először nyilvánosan. Azt mondta: teljesen normálisan érzi magát, mert nincs olyan nyomás alatt, mint korábban.

Állapotom abból ered, hogy nincs étvágyam, és rossz az emésztésem. A kórházi orvosok lépései odavezettek, hogy most már teljesen normálisan érzem magam

– jelentette ki a rádióban Milos Zeman.

Az államfő elmondta, hogy áttanulmányozta a parlamenti alsóházba bekerült összes párt programját, és a jövőbeni kormányfőt ODS programja rokonszenves neki.

Az új kormányt Zeman nem a prágai Hradzsinban, hanem a Lány kastélyban fogja kinevezni. Az interjú során viszont azt nem árulta el, hogy a kormányt abban az összetételben nevezi-e ki, ahogy azt Petr Fiala előterjeszteni kívánja.

A magam részéről mindent megteszek annak érdekében, hogy ez a kormány minél hamarabb megalakuljon – szögezte le Milos Zeman.

Megvárom a képviselőháznak és szerveinek megalakulását, majd azonnal összehívom a kormányt, és benyújtjuk lemondásunkat

– jelentette ki Andrej Babis újságírók előtt, miután telefonon beszélt az államfővel. A kabinet lemondásának pontos dátumáról Babis és Zeman nem egyeztetett.

A korábban közölt információk szerint az új cseh képviselőház alakuló ülése hétfőn kezdődik, a képviselői eskük letétele után várhatóan szerdán kerül sor az alsóház elnökének és alelnökeinek megválasztására. A most formálódó új, ötpárti kormánykoalíció már bejelentette, hogy a testület élére Markéta Pekarová Adamovát, a TOP 09 párt elnökét jelöli.

Az októberi választásokat a hárompárti Spolu (ODS, KDU-CSL, TOP 09) koalíció nyerte 28 százalékkal, a második helyen az ANO végzett 27 százalékkal, a harmadikon pedig a kétpárti PirSTAN (Kalózok, valamint Polgármesterek és Függetlenek) koalíció 16 százalékkal. Negyedikként a Közvetlen Demokrácia Pártja (SPD) jutott be az alsóházba 10 százalékkal.