Összehívta hétfőre  a világ hét legfejlettebb iparú országát, valamint az Európai Uniót tömörítő G7 csoport egészségügyi minisztereinek rendkívüli ülését a koronavírus omikron nevű új variánsának terjedése miatt Nagy-Britannia – közölte vasárnap este a brit egészségügyi minisztérium.

A csoport soros elnöki pozícióját jelenleg Nagy-Britannia látja el, a többi tag pedig Franciaország, Németország, Olaszország, Japán, az Egyesült Államok, Kanada, valamint az

A november 24-én Dél-Afrika által jelentett koronavírus variáns, mely az omikron nevet kapta az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint 

aggasztó, mondván gyorsabb mértékben terjedhet más változatokhoz képest és az újrafertőződés kockázata is nagyobb, mint a korábbi változatok esetében.

A hírek hatására számos – főként európai – ország függesztette fel a dél-afrikai országokból érkező légi járatokat, noha a variáns már így is jelen van több európai országban is. A lépés ráadásul arra ösztönözheti az országokat, hogy a későbbi új variánsokat ne jelentsék. 

Az omikron megjelenése újabb bizonyíték arra is, hogy a fejlett országok vakcinahalmozása globális kockázatokat jelent.

Fotó: Phill Magakoe / AFP

A francia egészségügyi minisztérium vasárnap este közölte, hogy feltehetően nyolc ilyen esetet sikerült azonosítaniuk. A fertőzöttek dél-afrikai államokból érkeztek Franciaországba. Az omikron variáns megerősítéséhez azonban még több napot várni kell. 

Az első európai eset kapcsán azonban nem találtak dél-afrikai kapcsolódást.

A kanadai Ontario tartomány egészségügyi szervei vasárnap ismertették, hogy a koronavírus omikron mutációját eddig két olyan fertőzött szervezetében mutatták ki, aki nemrég jár Nigériában. A két érintett személy Ottawában él, őket elkülönítették és jelenleg a hatóságok azt próbálják megállapítani, hogy kikkel érintkezhettek az utóbbi időben.

Az SDA svájci hírügynökség szintén vasárnap este számolt be a szövetségi egészségügyi hatóságokra hivatkozva arról, hogy egy személy, aki egy hete tért vissza Dél-Afrikából szintén az omikron variánssal fertőződhetett meg. A végleges teszteredményt a napokban várják a génszekvencia-vizsgálat lezárultával.