Izrael csütörtökön azonnali hatállyal utazási korlátozásokat rendelt el több afrikai országgal szemben óvintézkedésként a koronavírus egy újabb vírusvariánsa miatt

Az izraeli kormány rendkívüli ülésen döntött arról, hogy úgynevezett vörös listára helyezi Dél-Afrikát, Mozambikot, Namíbiát, Lesothót, Botswanát, Eswatinit – az egykori Szváziföldet – és Zimbabwét, ismertette Naftali Bennett miniszterelnök hivatala. 

A közlés szerint ezen országokból egyelőre nem utazhatnak be külföldiek Izraelbe. 

Az izraeli állampolgároknak viszont kéthetes karanténkötelezettséget írnak elő külön erre a célra kijelölt szállodákban. A karanténhotelekből egy hét múltán lehet távozni, két negatív PCR-teszt elvégzése után. 

Fotó: Shutterstock

A kormányfői hivatal szerint Bennett Nicán Horovic egészségügyi miniszterrel, valamint az egészségügyi és a védelmi tárca más szakértőivel is egyeztetett az érintett országokból érkező repülőjáratok haladéktalan leállításáról. Izrael fokozott figyelmet fog szentelni az új variánsnak, hogy az ne terjedhessen át a zsidó állam területére – áll a közleményben. 

Nem sokkal korábban a brit kormány is felfüggesztette a repülőjáratokat ezen országok többségéből. 

A BBC brit közszolgálati médiatársaság által csütörtökön idézett szakértők szerint a B.1.1.529 változat mutatja az eddigi legnagyobb számú mutációt az eredeti koronavírus-variánshoz képest. 

Most elsősorban azt kell vizsgálni, hogy ez a vírusfajta nem tud-e valamilyen mértékben áthatolni a koronavírus ellen jelenleg használatos oltóanyagok nyújtotta védelmen. 

Izrael 9,4 millió lakosának kétharmada már megkapta a koronavírus elleni vakcina mindkét adagját, 43 százalék pedig a harmadik oltást is. Kedden pedig az ötévesnél idősebb gyermekek oltását is megkezdték.