Az Európai Bizottság a dél-afrikai régióba induló, illetve az onnan érkező repülőjáratok leállítását javasolja a tagországoknak addig, míg a koronavírus legújabb variánsát alaposabb megismeréséig közölte Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Brüsszelben pénteken.

Az Európai Bizottság elnöke emlékeztetett arra, hogy az uniós bizottság és a gyógyszergyártó vállalatok között korábban létrejött megállapodások kimondják, hogy a vakcinákat azonnal hozzá kell igazítani az új vírusváltozatokhoz, amint azok megjelennek.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke nyilatkozik a médiának az Európai Bizottság brüsszeli székhelyén 2021. november 26-án. Fotó: JOHANNA GERON / AFP

Most az a legfontosabb, hogy Európában mindannyian gyorsan, határozottan és egységesen cselekedjünk

mondta, és az oltás felvételére szólította fel azokat az uniós polgárokat, akik még nem vették fel a védőoltást, valamint az emlékeztető oltások beadatását is szorgalmazta.

Von der Leyen azt követően szólalt fel, hogy a B.1.1.529-es változat már Európában is megjelent, az első európai esetet Belgiumban azonosították pénteken, ahol egy oltatlan, fiatal felnőtt nőnél alakultak ki enyhe influenza szerű tünetek, 11 nappal azután, hogy Egyiptomba utazott Törökországon keresztül.