A kutatók eddig azon az állásponton voltak, hogy a Pfizer-vakcina antitestjei kevésbé tudták hatástalanítani az új koronavírus-változatot. Mike Ryan, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szakértője szerint azonban egyelőre nincs jele annak, hogy a meglévő oltások kevésbé lennének hatásosak az omikronnal szemben — írja a BBC.

Rendkívül hatékony vakcináink vannak, amelyek eddig minden variáns ellen hatásosnak bizonyultak a súlyos megbetegedések és a kórházi kezelések elkerülését illetően, és nincs okunk azt gondolni, hogy ez ne lenne így az omikron esetében

mondta Ryan az AFP hírügynökségnek.

Fotó: Shutterstock

Egyelőre nincs elérhető adat arról arról, hogy a Moderna a Johnson & Johnson és más vakcinák milyen fokú védelmet biztosítanak az új variánssal szemben. 

A következő hetekben lehet majd többet tudni az oltások omikronnal szembeni hatékonyságáról: mennyire betegednek meg azok, akik omikron-variánst elkapták, illetve hogyan reagáltak az oltottak és az oltatlanok az új vírusvariánsra.