Kóbor János, az Omega együttes Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas alapítója 78 éves korában elhunyt

– olvasható az Omega Facebook-oldalán.

Fotó: Máté Krisztián / MTI

Az együttes közlése szerint a frontember rövid betegség után hunyt el. 

„Rajongók milliói imádták itthon és külföldön a rockzene állócsillagaként. Felfoghatatlan űrt hagy maga után. Nincsenek szavak, marad a csend. Mecky a szívünkben örökre velünk marad” 

– olvasható az együttes közösségi oldalán. 

Első együttesét a József Attila Gimnázium tanulójaként alapította osztálytársaival. A hangszereket sorsolással választották ki, Kóbornak a ritmusgitár jutott, a bőgős, basszusgitáros Varsányi István lett, a dobos pedig Laux József (ő volt az egyetlen, akire nem sorsolással osztották a hangszerét). Később Laux a Benkó Dixieland Bandhez került, Kóbor és Varsányi pedig megalapította a Ciklon együttest.

1962-ben Kovacsiccsal és Varsányival bekerültek a Próféta együttesbe, majd ősszel a csapat utódjaként létrejött az Omega. 1964-ben csatlakozott a volt osztálytárs Laux is. 

Énekesi pályafutása szinte teljesen az Omegához kötődik, ugyanakkor az Omega-stúdióban számos lemez készítésében vett részt producerként, zenei rendezőként, hangmérnökként. 

2020-ban az Omega együttes másik alapítója, Benkő László 77 évesen hunyt el, majd a zenekar 73 éves basszusgitárosa, Mihály Tamás is meghalt