A GlaxoSmithKline brit gyógyszergyártó vállalat csütörtökön bejelentette, hogy amerikai partnerével közösen kifejlesztett egy antitestalapú koronavírus elleni gyógyszert, amely hatásos az omikron-variánssal szemben 

– írja a Yahoo! News.

A kutatások eredményét eddig a laboratóriumi tesztek és a hörcsögökön végzett sikeres kísérletek támasztják alá. 

Év végére várhatók még konkrétabb eredmények.

A készítményt úgy fejlesztették ki, hogy biológiailag már magában hordozza az omikront, és ezzel védekezik a vírus támadása ellen.

Fotó: KENZO TRIBOUILLARD / AFP

Szintén csütörtökön a brit gyógyszerszabályozó hatóság jóváhagyta a Xevudy márkanéven ismert készítményt, amely az enyhe és a közepesen súlyos koronavírusos betegeknek segíthet elkerülni a még súlyosabb állapot kialakulását. A készítmény alkalmazását a tünetek megjelenésétől számított öt napon belül javasolják.

A Pfizer vezérigazgatója szerint a tablettájuk hatásos lesz a szupervariáns ellen

A Pfizer Covid–19 terápiás tablettája hatékonynak bizonyul az omikron nevű szupervariáns ellen – közölte Albert Bourla, a Pfizer vezérigazgatója. A tabletta 89 százalékkal csökkenti a kórházi kezelést és a halálozást, ha egy széles körben használt HIV-gyógyszerrel együtt veszik be a tünetek kezdetétől számított három napon belül.