Alexander Schallenberg, októberben hivatalba lépett osztrák kancellár lemond a posztjáról – közölte a Krone.at. Az osztrák lap azt is tudni véli, ki lehet az utódja: 

Karl Nehammer jelenlegi belügyminiszter. 

Fotó: AFP

Nehammerről már csütörtök délben azt írták az osztrák lapok, hogy ő követheti az Osztrák Néppárt elnöki posztján, valamint az ÖVP frakció élén is a politikától teljesen visszavonuló Kurzot. Ám akkor még nem lehetett sejteni, hogy a korrupciós botrány miatt lemondásra kényszerített Kurz által a kancellári székbe ültetett Schallenberg, a korábbi külügyminiszter visszalép párttársa javára a kormányfőségtől.

Alexander  Schallenberg csütörtök este azt nyilatkozta: átadja a kancellári feladatokat, amint a párton belül megszületik a megállapodás a jövőbeli irányról. Hátralépését azzal indokolta, hogy az ÖVP pártelnöki, illetve az osztrák kancellári tisztséget egy embernek kell betöltenie, ő pedig soha nem akart az Osztrák Néppárt elnöke lenni.

Európa legfiatalabb kormányfője visszavonul a politikától

A nemrég lemondott osztrák kancellár csütörtökön jelentette be, hogy rövidre zárja politikai karrierjét.