Me­cky haláláról egyelőre annyit tudok elmondani, hogy a koronavírus és annak következményei miatt ment el. Egy korszak zárult el az elvesztésével, még most sem fogom fel, hogy nincs többé, nem akarom elhinni

– mondta Trunkos András, az Omega menedzsere a Blikknek

Fotó: MTI Fotószerkesztőség/Szigetváry Zsolt

Az együttes gitárosa, Molnár György Elefánt azt mondta a lapnak, hogy Kóbor nem hitt a vírusban. 

„Mecky nagyon makacs volt, nem hitt a vírusban, ezért nem is oltatta be magát. 

Szomorú vagyok amiatt, hogy így döntött, hiszen most ott van a kislánya, és miatta kellett volna kötelességének érezni, hogy mindent megtegyen. A szívem szakad meg érte” – nyilatkozta a zenész. 

Kóbor János, az Omega együttes Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas alapítója 78 éves korában hunyt el. A hírt hétfőn az együttes a Facebookon közölte. 2020-ban az együttes másik alapítója, Benkő László 77 évesen hunyt el, majd a zenekar 73 éves basszusgitárosa, Mihály Tamás is meghalt