Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn az azonnali kérdések órájában képviselők felvetéseire reagált. Az Origo szemléje szerint a kormányfő arról is beszélt, hogy 2010-ben egy „romhalmaz volt az ország”, és ezért nem tudtak lépni több fontos területen. 

Én már az első napon adtam volna 14. havi nyugdíjat, de erre a válság során nem volt lehetőség

 – mondta a miniszterelnök.

Fotó: Kiss Annamarie / Hajdú-Bihari Napló

Orbán Viktor azt mondta Schmuck Erzsébetnek (LMP), hogy Ön azokkal van szövetségben, akik elvették a 13. havi nyugdíjat. Hozzátette, hogy 2002-2010 között 4 százalékkal csökkent a reálértéke, míg 2010 óta 10 százalékkal nőtt a nyugdíj reálértéke. A kormányfő közölte, 

2022-ben az 5 százalékos lehet, és ezért a nem 3, hanem 5 százalék lesz. 

Soha ilyen minimálbér-emelés nem volt, és visszafizetjük a 13. havi nyugdíjat – mondta

A VG már korábban beszámolt arról, hogy egyre több jel mutat arra, hogy a megugró infláció miatt a költségvetési törvénybe foglaltnál nagyobb emelést kaphatnak a nyugellátásra jogosultak. Az elemzők is jelezték, hogy 

a 3 százalékos inflációhoz kötött emelés már idejétmúlt, ennél sokkal nagyobb lesz jövőre a drágulás. 

Számítások szerint egy 150 ezer forintos átlagosnak mondható nyugdíj januártól nem 154 500 forintra, hanem a 4 százalékos emelés esetén 156 ezer forintra, 4,8 százalékossal pedig 157 200 forintra nőhetne. Már ezt vennék figyelembe a 13. havi nyugdíjak kifizetésekor is. 

Négy hónap alatt három jogcímen is extra összeg jár a nyugdíjasoknak, a két és fél millió érintetthez összességében több mint hatszázmilliárd forint érkezik. A prémiumot és a kiegészítő emelést már folyósította az állam, a 13. havi nyugdíj februárban lesz esedékes.