Albert Bourla, a Pfizer amerikai gyógyszeripari vállalat vezérigazgatója szerint valószínűleg évente szükség lesz a koronavírus elleni oltások ismétlő dózisainak beadatására, mert várhatóan így lehet majd nagyon magas szintű immunvédelmet fenntartani.

A brit kormány csütörtökön bejelentette, hogy a következő két évre újabb 114 millió adag Pfizer- és Moderna-oltást kötött le. Nagy-Britannia a Pfizer/BioNTech-vakcinából 54 millió, a Moderna oltóanyagából 60 millió dózist rendelt 2022-re és 2023-ra.

Albert Bourla, a Pfizer vezérigazgatója

Fotó: KONSTANTINOS TSAKALIDIS / AFP

Albert Bourla a csütörtöki BBC-interjúban elmondta, hogy a Pfizer már kidolgozott frissített vakcinákat az omikronhoz hasonlóan szintén Dél-Afrikában feltűnt béta, valamint az először Indiában azonosított, mára világszerte dominánssá vált delta variáns ellen, de ezekre nem volt szükség, mert e változatok ellen az eredeti vakcinák is hatékonyak.

A Pfizer mindazonáltal már dolgozik az omikron variánshoz igazított vakcinán is, amely száz napon belül elkészülhet.

A Pfizer az idén hárommilliárd, jövőre négymilliárd adag vakcinát gyárt, így jövőre minden ország annyi oltási adaghoz juthat hozzá, amennyire szüksége lesz.

Két gyógyszer jó lehet az omikron ellen

A GlaxoSmithKline brit gyógyszergyártó vállalat csütörtökön bejelentette, hogy amerikai partnerével közösen kifejlesztett egy antitestalapú koronavírus elleni gyógyszert, amely hatásos az omikron-variánssal szemben