A gyűrűn 1996-ban olimpiai ezüst-, majd 2000-ben aranyérmet szerzett, világ- és Európa-bajnok 51 éves tornász, Csollány Szilveszter tüdőgyulladás miatt került kórházba – írja a Bors 

Korábban a VG is beszámolt arról, hogy az egykori tornász állapota súlyos, lélegeztetőgépre került.

Fotó: Árvai Károly / Nemzeti Sport

A Bors úgy tudja, hogy 

az olimpikon múlt pénteken került egy vidéki város kórházába, de mivel állapota gyorsan romlott, a fővárosba szállították, és azóta a Korányi-kórházban lélegeztető géppel kezelik. 

A Magyar Nemzet szerint megfertőződött koronavírussal. A Bors egymásnak ellentmondó híreket kapott az állapotáról, egyik informátoruk szerint jobban van, lekerülhet a gépről, míg másik forrásunk úgy tudja, válságos az állapota.

Csollány egykori edzője, Vereckei István nem tud részleteket a tornász állapotáról. 

„Maga az a hír is alapvetően meglepett, hogy a szervezete, az immunrendszere nem állt ellen a vírusnak. 

Heti egyszer rendszeresen elbeszélgettem vele telefonon, és nemrég tudatta, hogy újabban félmaratonikat teljesít. Ez jó erőnlétre vall, viszont újdonság, mert a tornászok nem arról híresek, hogy rajonganak a hosszútávfutásért” – mondta a lapnak az egykori edző.

Korábban a Magyar Tornaszövetség a Csollány Szilveszter állapotával kapcsolatos információkat sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta.