Jelenleg az óvodai csoportok 3 százalékában van valamilyen járványügyi intézkedés. Az iskolákban a megváltozott protokoll értelmében sehol sincsen tanügyi intézkedés

–  válaszolt az Emberi Erőforrások Minisztériuma a Portfolio azon kérdésére, hogy az oktatási intézmények mekkora részét érinti az omikron variáns miatt intézkedés. 

Magyarországon az iskolás korú gyermekek is olthatóvá váltak, a kormány az oltás lehetősége miatt már nem rendel el karanténokat teljes osztályok számára, ha koronavírusos eseteket találtak. 

Azoknak, akik már megkapták az oltást, továbbra is be kell járniuk az iskolába.

Ennek részleteiről Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter beszélt a január 13-i kormányinfón.

Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI

A portál úgy tudja, hogy egyre több diák és tanár betegszik meg. Tudnak olyan fővárosi óvodáról, amelyet teljesen be kellett zárni, illetve olyan iskoláról is, ahol 16 osztályból 9 karanténban volt, valamint olyan intézményről is, ahol a gyerekek csak 40 százaléka vett részt a tanítási órákon ezen a héten. Korábban a VG is beszámolt arról, hogy

van olyan budapesti kerület, ahol 18 óvodai csoport, összesen 315 gyerek van karanténban.