Ötezer katonai sisakot szállít Ukrajnának Németország, hogy segítse az oroszok elleni védekezést, közölte Christine Lambrecht német védelmi miniszter szerdán. Vitalij Klicsko, korábban profi ökölvívó, jelenleg Kijev polgármestere erre reagálva azt mondta, a németek akár párnákat is küldhetnének legközelebb, írta meg a New York Post.

Fotó: Shutterstock

A szimbolikus gesztussal Németország a korábban megfogalmazott kritikákra adott választ. Ugyanis az utóbbi napokban sok bírálat érte Berlint, amiért a többi nyugati országgal ellentétben nem hajlandó fegyvert szállítani Ukrajnának. Ehhez továbbra is tartják magukat, hiszen békés megoldást szeretnének találni a konfliktusra.

Szóhoz sem jutok a német kormány viselkedése miatt. A védelmi minisztériumnak láthatóan nem tűnt fel, hogy tökéletesen felszerelt orosz erőkkel állunk szemben, és Oroszország bármikor inváziót indíthat Ukrajna ellen. Mit küld Németország legközelebb támogatásként? Párnákat?

– fakadt ki Klicsko.

Andrij Melnyk, Ukrajna berlini nagykövete is úgy vélekedett, hogy a szimbolikus gesztusként értékelhető sisakszállítmány üdvözlendő, de nem túl nagy segítség. Szerinte hazájának inkább védelmi fegyverekre van szüksége.

Eközben az Egyesült Államoktól megérkezett a 200 millió dollár értékű fegyversegély harmadik szállítmánya, 79 tonnányi katonai felszerelés. Az amerikaiak egyúttal azt is jóváhagyták, hogy Észtországból, Lettországból és Litvániából amerikai gyártású fegyvereket küldjenek Ukrajnába.