Oroszország a biztonsági garanciaigényeire adott amerikai és NATO-válasz figyelmes tanulmányozása után fog csak reagálni, de már most feltűnt, hogy a nyugati szövetségesek figyelmen kívül hagyták Moszkva alapvető aggályait, jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken a francia hivatali partnerével, Emmanuel Macronnal folytatott telefonbeszélgetésen

Fotó: JOHN THYS / AFP

A Kreml sajtószolgálatának közleménye szerint Putyin kifogásolta, hogy a válaszok nem vették figyelembe az olyan orosz igényeket, mint a további NATO-bővítés leállítása, a csapásmérő fegyverrendszerek orosz határok közelébe való telepítésének elutasítása, valamint a blokk európai katonai potenciáljának és infrastruktúrájának visszaállítása az 1997-es állapotokra, amikor a NATO-Oroszország alapmegállapodást aláírták. 

Figyelmen kívül hagyták a kulcskérdést is, azt, hogy az Egyesült Államok és szövetségesei miként kívánják betartani a biztonság oszthatatlanságának elvét, amelyet az EBESZ, valamint az Oroszország és a közötti alapdokumentumok rögzítenek, és amely kimondja, hogy senki sem erősítheti saját biztonságát más országok biztonságának rovására

– hangzott a tájékoztatás.

A két elnök a telefonbeszélgetés során egyetértett abban, hogy Párizs és Moszkva folytatja a normandiai formátumú négyfős diplomáciai párbeszédet a feszültség enyhítése érdekében. 

A francia elnöki hivatal tájékoztatása szerint „Putyin elnök kijelentette, hogy semmilyen támadó szándéka sincs, világosan kifejtette, hogy nem szeretne konfrontációt, folytatni szeretné a párbeszédet, és különösen fontosnak tartja a Minszki megállapodás végrehajtásának folytatását”.

Az Elysée-palota (a francia elnöki hivatal) által kiadott közlemény szerint 

Emmanuel Macron arra kérte az orosz elnököt, hogy tartsa tiszteletben szomszédjai szuverenitását.

A telefonbeszélgetés az Elysée-palota szerint több mint egy órán keresztül tartott.