A vírus elleni védekezés kérdését ki kellene vonni a választási csatározások területéből, ehelyett együttműködésre lenne szükség jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. A kormányfő hozzátette, a kormány minden döntését az emberek biztonsága vezérli.

Élet-halál kérdésről van szó, és mindig elég vakcinának kell rendelkezésre állnia.

A miniszterelnök jelezte, hogy azokat a vakcinákat, amelyek a lejárathoz közel állnak, a nehéz sorsú országok rendelkezésére bocsátják.

„Egész egyszerűen túl messzire mentek” reagált a kormányfő a politikai támadásokra. Hangsúlyozta, nem szabad úgy akarni a hatalmat, hogy azt közben a nemzet ellenére teszik.

Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

A miniszterelnök szerint nem szabad arról lemondani, hogy azokkal az országokkal, amelyek képesek jó minőségű vakcinát előállítani, továbbra is jó kapcsolatot ápoljunk.

„Nem lehetünk kiszolgáltatva a gyógyszergyárak profitérdekének”

– mondta.

A kormányfő szerint normális esetben nem kell beavatkozni a piac működésébe, de vannak rendkívüli helyzetek, amikor a kormány nem mondhatja azt, hogy majd a gazdasági szereplők megoldják. A világgazdaság belépett a magas korszakába, a kormány pedig ezt nem nézheti ölbe tett kézzel húzta alá alá Orbán Viktor.

A legnagyobb oka az inflációnak a miniszterelnök szerint az energiaárak emelkedése, úgy véli, ez politikai döntésekre vezethető vissza.

„Brüsszel energiapolitikája megbukott” fogalmazott a kormányfő, mivel azt gondolták, hogy a magas energiaárakra kell építeni az energiapolitikát. Hangsúlyozta, vannak azonban szociális szempontok is, amelyekre mindenképp oda kell figyelni.

Ha nem lenne rezsicsökkentés, a magyar családok sokkal többet fizetnének az áramért és a gázért is a miniszterelnök szerint. Ki kell tartani a rezsicsökkentés politikája mellett, nem szabad hagyni, hogy áthárítsák a terheket a magyar családokra nyomatékosította Orbán Viktor.

Az elmúlt 12 évben sok minden felépült Magyarországon mondta a kormányfő. Felépítettek egy gazdasági rendszert, amely szerinte működik, s kiépítettek egy új adó- és bérrendszert. Idesorolta a családtámogatások rendszerét is. Orbán szerint még néhány elemet be kell emelni; hangsúlyozta, van még mit hozzátenni, ami a következő négy év feladata. Jelezte: ha elnyerik a választók bizalmát, nemcsak folytatódnak majd a családtámogatási elemek, hanem újakat is szeretnének. „Azt szeretném, ha kézzelfogható előnnyel járna, ha valaki nagyobb családot vállal” fogalmazott a miniszterelnök, hozzátéve, ha nincs gyermek, nincs jövő.

Példátlanul sikeres volt a tavalyi év a kormányfő szerint, a növekedés 6 százalék fölött alakult. Ezért döntöttek úgy, hogy visszaadják a 13. havi illetményt a nyugdíjasoknak. Eredetileg plusz egy heti összeget szerettek volna visszaadni, de a növekedés lehetővé tette, hogy a teljes nyugdíjat megkapják. De ugyanez igaz a fiatalok adómentességére, illetve a családok adó-visszatérítésére. „Mikor, ha nem most tennénk így?” tette fel a kérdést a kormányfő.

„Bennünket nem lehet sehova sem odarendelni, Magyarország egy szuverén ország” reagált a miniszterelnök azokra a politikai kritikákra, hogy ismét találkozik az orosz elnökkel. A kormányfő szeretné megemeltetni a bejövő gáz mennyiségét, emellett egyéb gazdasági megállapodásokat is kötnek. „Nem tudjuk elkerülni, hogy a biztonság kérdését ne érintsük” fogalmazott, hozzátéve, hogy előtte egyeztet ezekben a kérdésekben a nyugati tagországok vezetőivel.