Rendőrségi vizsgálat indult azoknak a partiknak és egyéb összejöveteleknek az ügyében, amelyeket a koronavírus-járvány megfékezésére elrendelt korábbi zárlatok idején rendeztek a londoni miniszterelnöki hivatalban, közölte kedden a Scotland Yard főparancsnoka.

Fotó: DANIEL LEAL / AFP

Cressida Dick a londoni polgármesteri hivatal rendőrségi és bűnüldözési bizottságának keddi meghallgatásán elmondta:

a rendőrség az elmúlt két évre visszamenőleg vizsgálja, hogy a Downing Streeten és más kormányzati hivatalokban voltak-e olyan rendezvények, amelyek megsértették a kormány járványügyi előírásait.

Hangsúlyozta: a rendőrség félelem és részrehajlás nélkül vizsgálja a történteket, és a vizsgálat jelentősebb fordulópontjain részletes tájékoztatásokat nyújt.

Az elmúlt hetekben egymás után kerültek nyilvánosságra értesülések arról, hogy Boris Johnson miniszterelnök hivatalában a szigorú járványügyi korlátozások idején több kerti partit, társasági összejövetelt is tartottak. Az események kikezdték a jelenlegi miniszterelnöknek a saját pártján belüli támogatottságát is, a rivális Munkáspárt pedig régóta nem látott előnyre tett szert a kormányzó Konzervatív Párttal szemben a közvélemény-kutatásokon.

Angliában közben a járványügyi korlátozások többségét eltörölték, hétfőn például arról döntöttek, hogy hamarosan megszűnik a külföldről Angliába utazók érkezés utáni koronavírus-tesztelési kötelezettsége.