Románia az Egyesült Államokkal és Franciaországgal tárgyal az országban állomásozó csapatok növeléséről és kész jelentősebb mennyiségű NATO  katonai jelenlét állomásoztatására – közölte szerdán az ország elnöke, Klaus Iohannis a Reuters szerint.

Az amerikai hadügyminisztérium korábban arról beszélt, hogy 8500 katona áll készenlétben, hogy a NATO keleti területeire érkezzen egy esetleges Ukrajna elleni orosz támadás esetén. Franciaország szintén jelezte, hogy szükség esetén kész csapatokat küldeni.

Fotó: SEBASTIAN WILLNOW / AFP

Iohannis elmondta, folyamatosan biztosították arról szövetségeseiket, hogy készen állnak a csapatok fogadására és az amerikai és francia bejelentések hatására megindultak az egyeztetések is a két ország katonáinak az országba érkezésével kapcsolatban.

Oroszország azt szeretné, ha a NATO visszavonná csapatait a szövetség 1997-es határai mögé, ám ez egyben azt is jelenti, hogy a NATO tagállam Románia – vagy éppen Magyarország – hadseregének is el kellene hagynia saját országa területét. A román lakosság többsége úgy véli, hogy az egyelőre főként Ukrajnát fenyegető orosz hadsereg Romániára is veszélyt jelent és a többség az orosz követeléseket is jogtalannak tartja.