Egy szinttel alacsonyabbra, a középső, hármas fokozatra csökkentette a koronavírus-járvány intenzitását jelző készültséget pénteken a brit kormány, tükrözve a járványhelyzet igen jelentős ütemű és folyamatos javulását. Az intézkedést Chris Whitty angol, Michael McBride észak-írországi, Gregor Smith skóciai és Frank Atherton walesi tisztifőorvos, valamint Stephen Powis professzor, a brit állami egészségügyi szolgálat angliai orvosigazgatója javasolta.

Véget ért az omikron hullám

Az eddigi négyes, vagyis az ötfokozatú skálán a második legmagasabb járványintenzitási készültséget december 12-én léptették érvénybe, elsősorban a nem sokkal korábban azonosított omikron koronavírus-változat terjedése miatt. A négyes riasztási szint azt jelezte, hogy a koronavírus-fertőzések gyorsan terjedtek az országban, és nem volt kizárható a terjedési ütem exponenciálissá válása. Ez egy időre be is következett: az omikron-hullám tetőzése idején, januárban voltak olyan időszakok, amikor jelentősen meghaladta a 200 ezret a szűrővizsgálatokkal naponta kimutatott új koronavírus-fertőződések száma országszerte. 

A brit egészségügyi minisztérium péntek este közölt legfrissebb statisztikája szerint az elmúlt hét napban összesen 58 786, vagyis naponta átlagosan tízezernél jóval kevesebb új koronavírus-fertőződéses esetet izoláltak tesztetekkel az Egyesült Királyságban, 16,6 százalékkal kevesebbet, mint a múlt pénteken zárult egyheti időszakban.

Couple,Of,Tourists,In,London,Holding,A,Map
Fotó: Shutterstock

A tisztifőorvosok kezdeményezésére péntektől hármas szintre csökkentett készenlét hivatalos meghatározása szerint a koronavírus-járvány általánosságban jelen van még a lakosság körében, de már lehetséges a korlátozások és a távolságtartási előírások fokozatos enyhítése.

Ezt a kormány már megelőlegezte: az Egyesült Királyságban mára a koronavírus-járvány megfékezésére korábban elrendelt összes jogi korlátozás megszűnt, köztük az az előírás is, amely elkülönítésre kötelezte azokat, akiknek koronavírus-szűrési lelete pozitívnak bizonyult.

A brit egészségügyi minisztérium által péntek este ismertetett közös állásfoglalásukban az Egyesült Királyság négy nemzetének tisztifőorvosai is kiemelték, hogy az omikron vírusváltozat legutóbb kimutatott BA.2 altípusa okozta fertőződési hullám is immár csitul, az egészségügyi ellátórendszerre a koronavírus-járványból eredő nyomás folyamatosan enyhül.

Belgiumban megszűnik a kötelező maszkviselés a tömegközlekedésen

Hétfőtől megszűnik Belgiumban az orrot és a szájat eltakaró maszk viselésének kötelezettsége a tömegközlekedésben is, így a kórházak, az orvosi rendelők és a gyógyszertárak kivételével mindenhol érvényét veszti a koronavírus-járvány megfékezésére bevezetett kötelező maszkviselés – jelentette be Alexander De Croo miniszterelnök Brüsszelben pénteken.

A La Libre Belgique című francia nyelvű belga napilap beszámolója szerint a kormányfő kijelentette: a maszk használata továbbra is ajánlott marad a forgalmas üzletekben, az idősek otthonában vagy például a fogorvosnál és a gyógytornásznál.

Közölte azt is, hogy kormánya lazít a külföldi utazásokkal kapcsolatos szabályokon,

így hétfőtől az Európai Unión kívüli országból érkezőknek sem kell már kitölteniük az utasnyilvántartási űrlapot. Szintén megszűnik az unión kívüli országokból érkezők számára eddig előírt tesztkötelezettség és a 10 napos karantén is. Ezzel egyidejűleg Belgium feloldja a nem létfontosságú utazások tilalmát is az Európai Unión kívülről érkezők számára. A könnyítések azonban nem vonatkoznak azokra az utazókra, akik olyan országból érkeznek, ahol a koronavírus-járvány szintje továbbra is magas, vagy ahol a vírus egy új változatával küzdenek.

Az országos közegészségügyi intézet legfrissebb tájékoztatása szerint az elmúlt hét napban átlagosan 3536 új koronavírus-fertőződést regisztráltak Belgiumban, ami 12 százalékos visszaesést jelent az előző héthez képest. Naponta átlagosan 91 beteget helyeznek el ápolási intézményekben. Ez egyhetes viszonylatban 25 százalékos csökkenést jelent. Jelenleg 1408 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, intenzív ellátásban pedig 105 beteg részesül. Az elmúlt hétnapos időszakban naponta átlagosan tíznél kevesebben haltak meg a koronavírus-fertőzés miatt, 22 százalékkal kevesebben, mint a megelőző héten.

A koronavírus már nem, de a majomhimlő terjed

Belgiumban három, úgynevezett majomhimlővel fertőzött embert vettek nyilvántartásba. Mindhárom esetet Flandriában, az ország északi, flamand nyelvű tartományában észlelték. A flamand egészségügyi hatóság a szövetségi közegészségügyi intézettel folytatott konzultációja után közölte: a fertőzötteknek 21 napos karanténba kell vonulniuk annak ellenére, hogy a jelenlegi adatok alapján alacsonynak tűnik annak a kockázata, hogy a vírus tömegeket fertőzzön meg.

A tünetek közé a kiütések, a láz, fejfájás, izomfájdalom, hátfájás, duzzadt nyirokcsomók, hidegrázás és fáradtság tartoznak.