David Pressman Joe Biden jelöltje a budapesti amerikai nagykövetség élére – közölte péntek este a Fehér Ház. Mint arról a Magyar Nemzet beszámol, a 45 éves diplomata a New York-i Egyetemen végzett jogász, aki egyelőre a Jenner & Block New York-i ügyvédi iroda partnere, és több ponton az elnök pártjához is kötődik, de jó kapcsolatokat ápol hollywoodi hírességekkel is, például George és Amal Clooney alapítványának alapító ügyvezető igazgatója is volt.

Fotó: Law.com

Ugyanakkor a kormányzati tisztségek sem idegenek számára, így a Clinton-kormány idején Madeleine Albright külügyminiszter emberi jogi tanácsadója volt, de később Barack Obama kormányában is szerepet kapott, majd 2014 és 2017 között hazája ENSZ nagykövete volt. Donald Trump elnöksége alatt az elnökkel szembehelyezkedő, ezért menesztett Alexander Vindman ügyvéde volt.

A diplomata kinevezéséhez a szenátus jóváhagyására is szükség van, ám azt semmiképp sem lehet mondani, hogy Biden elkapkodta volna megbízását, hiszen posztja másfél éve betöltetlen, így a budapesti követséget Marc Dillard ügyvivő vezeti jelenleg. Pressman választása nem lepte meg a Külügyminisztériumot, hiszen neve már hetek óta forgott a lehetséges jelöltek között és Washington a a diplomáciai agrément-t is megkérte a fogadó féltől.