A Georgia állam megüresedő szenátusi helyéért folyó versenyben Herschel Walker afroamerikai sportolóból lett szövetségi szenátorjelölt több mint kétharmados támogatottsággal öt másik republikánus politikust utasított maga mögé. Walker korábban az Atlantától 100 kilométerre keletre fekvő Athensben működő, 1785-ben alapított Georgiai Egyetem profi amerikaifoci-csapatának volt rendkívül sikeres támadójátékosa. Később az amerikai profi ligában (NFL) játszott a Dallas Cowboys, a Minnesota Vikings, a Philadelphia Eagles és a New York Giants csapatában is. 1999-ben beválasztották az amerikai egyetemi fociliga hírességeinek csarnokába, ami tovább növelte ismertségét és népszerűségét.

Horatio Alger Association induction ceremony
Herschel Walker és felesége.Fotó: NurPhoto via AFP

Ugyanebben az államban Brian Kemp hivatalban lévő georgiai kormányzó kedden szintén több mint kétharmados fölénnyel nyert David Perdue korábbi georgiai republikánus szenátorral szemben a kormányzói székért folyó előválasztáson. Ennek az a politikai jelentősége, hogy Kempet Mike Pence, míg Perdue volt szenátort Donald Trump támogatta hivatalosan a georgiai republikánus előválasztás folyamán. Pence, aki még 2020 januárjában fordult el Trumptól, hétfőn este személyesen is kampányolt Kemp mellett, akit számos korábbi és jelenlegi republikánus kormányzó is a támogatásáról biztosított.

Georgia Election Day
Brian Kemp Fotó: Anadolu Agency via AFP

A republikánus párti jelöltek a 2022. november 8-án esedékes félidős szövetségi kongresszusi és állami kormányzói választásokon mérhetik össze erejüket demokrata párti ellenfeleikkel.

A közvélemény-kutatási adatok elemzése szerint a Republikánus Párt jó eséllyel visszaszerezheti a washingtoni képviselőházban a többséget, míg a 100 fős szenátusban bármelyik irányba elbillenhet a jelenlegi 50-50-es szavazatarány.

A képviselőház vagy a szenátus republikánus párti többsége komoly akadályt jelentene Joe Biden amerikai elnök politikai programjának végrehajtása során.