Annak érdekében, hogy még gyorsabb és versenyképesebb legyen a közösségi közlekedés Budapest agglomerációjában, a Magyar Közút buszsávot alakított ki az M3-as autópálya legleterheltebb fővárosi bevezető szakaszán – közölte a Volánbusz. Közleményében azt írja, a jövőben számos fejlesztés várható az agglomeráció északkeleti szektorának kötöttpályás infrastruktúrájában, amelyek célja, hogy a közösségi közlekedés magas színvonalú alternatívát nyújtson az egyéni közlekedéssel szemben.

Fotó: Volánbusz Zrt.

Mivel a vasúti fejlesztések miatt jelentős buszközlekedés- és forgalomnövekedés várható, a Magyar Közút az M3-as autópálya fővárosi bevezető szakaszán, a Szilas pihenőnél buszsávot alakított ki, hogy forgalomtorlódás esetén a Volánbusz járatai meg tudják előzni az álló vagy lépésben araszoló kocsisort.

A Volánbusz szerint a buszsávok már bizonyították létjogosultságukat az M1-es és az M7-es sztráda bevezető szakaszán, ahol az autóbuszos közösségi közlekedés járművei korábban számottevő késéssel tudtak csak közlekedni.

A Volánbusz 400 buszjáratot közlekedtet naponta a budapesti agglomeráció közel 400 ezer fős északkeleti térségből. Az M3-as érintett szakaszán egy átlagos munkanapon több ezren veszik igénybe a közlekedési vállalat szolgáltatásait.

A csúcsidőszakokban tapasztalható torlódások, dugók eddig a buszjáratok közel negyedét érintették.

A buszsávok kialakításának köszönhetően mostantól az ingázók sokkal gyorsabban juthatnak be például a munkahelyükre. Az átalakítások célja, hogy még többen tegyék le az autót, és szálljanak át buszra vagy vonatra. Így a forgalmi dugókból is sokkal kevesebb lehet.