Észak-Korea szerint mindenki meggyógyult, aki azóta betegedett meg, hogy az ország megerősítette az első koronavírus-fertőzéseket – írja a BBC.

Pénteken az állami média már a hetedik egymást követő napon jelentette, hogy a lázas esetek napi száma nulla. Észak-Koreában a vizsgálati eszközök hiánya miatt lázasként, és nem pedig covidosként hivatkoznak a fertőzöttekre. Az ország májusban jelentette be a Covid-járvány kitörését az országban, azóta rendszeresen tesznek közzé adatokat a lázas betegek és a halálesetek számáról, ezek hitelessége azonban erősen vitatott.

Fotó: Hector Retamal / AFP

Az elmúlt héten nem jelentettek új lázas megbetegedéseket, és a kezelésben részesülők országszerte meggyógyultak

– jelentette pénteken a Koreai Központi Hírügynökség (KCNA). Észak-Korea a „stabilitás” szakaszába lépett – tették hozzá –, de az ország „megkétszerezi erőfeszítéseit annak érdekében, hogy az állam járványellenes politikájának végrehajtása tökéletes maradjon”.

Az állami média által közölt adatok szerint mintegy 4,77 millió lázas beteg teljesen felépült, és 74-en haltak meg április vége óta,

ami 0,002 százalékos halálozási arány lenne – ez a legalacsonyabb érték a világon. Sok szakértő nehezen hihetőnek találja ezeket a statisztikákat. Sin Jungdzseon, a szöuli Hanyang Egyetem orvosi karának professzora a Reutersnek azt mondta, az Észak-Korea által megadott halálozási adatok szinte lehetetlenek, és a halálos áldozatok száma akár ötvenezer is lehet.

Észak-Koreában az egyik legrosszabb az egészségügyi rendszer a világon, ráadásul az ország nem rendelkezik a koronavírus kezeléséhez szükséges gyógyszerekkel, vakcinákkal. Dél-Koreában – ahol fejlett az egészségügyi rendszer és sokan felvették az oltást – a hivatalos adatok szerint 0,12 százalék a halálozási arány.