A parancsnoksága alatt működő koszovói nemzetközi békefenntartó haderő, 

a KFOR kész beavatkozni a régió stabilitásának bármilyen veszélyeztetése esetén 

– jelentette be szerdán Jens Stoltenberg NATO-főtitkár Brüsszelben, Aleksandar Vucic szerb elnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján.

NATO Secretary general Jens Stoltenberg gives a press conference after a meeting with Kosovo's Prime Minister in Brussels, on August 17, 2022.
Fotó: François Walschaerts / AFP

Stoltenberg a Szerbia és Koszovó közötti párbeszéd fontosságát hangsúlyozva kijelentette, hogy 

a NATO koszovói jelenléte a stabilitást szolgálja.

„Mindent meg kell tenni a régióban kialakult feszültség elmérgesedésének megelőzésére. A NATO mintegy négyezer, a helyszínen szolgálatot teljesítő katonája kész segítséget nyújtani a feleknek ez irányú törekvéseik megvalósításában” – fogalmazott a főtitkár.

Stoltenberg hangsúlyozta: arra ösztönzi a két ország vezetőjét, hogy tanúsítsanak önuralmat a megbeszélés során, és törekedjenek egymás álláspontjának megértésére.

Egymás megértése a helyzet elmérgesedésnek megelőzését szolgálja 

– húzta alá. Kijelentette, hogy noha a helyzet javult, minden fél, különösen a belgrádi és pristinai tisztségviselők felelőssége, hogy megakadályozzák az eszkalációt.

A NATO-főtitkár azt megelőzően találkozott a szerb elnökkel, hogy csütörtökön tartják az Európai Bizottság szervezésében a Szerbia és Koszovó kapcsolatának helyreállítását célzó, úgynevezett Belgrád–Pristina párbeszéd ülését. Stoltenberg a nap folyamán Albin Kurti koszovói miniszterelnökkel is találkozik.

Aleksandar Vucic a sajtótájékoztatón azt mondta, nehéz tárgyalásokra számít a Belgrád–Pristina párbeszéd keretében, ugyanis – mint fogalmazott – „a felek szinte semmiben sem értenek egyet”. Reményét fejezte ki ugyanakkor, hogy a tárgyalók megtesznek mindent a megoldás érdekében.

Remélem, elég bölcsek leszünk ahhoz, hogy megoldásra jussunk kompromisszum elérésével. A béke és a stabilitás a legfontosabb Szerbia számára 

– fogalmazott Vucic, majd hozzátette: szeretnék megerősíteni az együttműködésüket, és el akarják kerülni az eszkaláció vagy a konfliktus mindenfajta lehetőségét.

Koszovó 2008-ban kiáltotta ki függetlenségét Szerbiától, de Belgrád továbbra is a saját tartományának tartja a többségében albánok lakta déli területet. A két fél között 2013-ban kezdődtek meg a kapcsolat normalizálását célzó tárgyalások, de 2018-ban meg is szakadtak, mert Koszovó százszázalékos vámot vezetett be a Szerbiából és Bosznia-Hercegovinából érkező árukra. Az intézkedést később visszavonták. A kapcsolat rendezése mindkét fél számára azért is fontos, mert csak így tudják folytatni a megkezdett uniós integrációt.

Elbontották a barikádokat a koszovói határnál

A KFOR felügyelte a barikádok felszámolását, helikopteres fedezet mellett.