Az angol labdarúgó első osztály, a Premier League játékosai nem térdelnek le a jövőben minden mérkőzés előtt, hanem csak a szezon bizonyos, nagy érdeklődést kiváltó pillanataiban élnek a gesztussal a kevesebb több filozófiája jegyében – írja a The Guardian.

A csapatkapitányok a múlt héten gyűltek össze, hogy megvitassák, folytatják-e a 2020-ban elkezdett gyakorlatot, mely a Black Lives Matter (Fekete életek is számítanak) mozgalom támogatását fejezte ki George Floyd meggyilkolását követően.

Premier League, térdelés
Fotó: Shutterstock

Több csapatkapitány is arról beszélt, részben csapattársai nevében is, hogy a gesztus elvesztette erejét, sőt akár megosztóvá is vált. A szurkolók egy része szerint a gyakorlat túlságosan átpolitizált, noha a támogatói szerint világos, hogy csupán a nagyobb egyenlőség és befogadás szükségességét kívánja kifejezni.

Nem meglepő, hogy a sportolók a múlt héten nem is jutottak dűlőre, ám most szerdán már sikerült megállapodni: az első és az utolsó fordulóban, az októberi, rasszizmus elleni fordulókban, a karácsonyi mérkőzéseken és a Ligakupa és az FA-kupa döntőjén fognak végül a játékosok térdelni.