Ismét megküldte a rendezetlen kifizetésekről szóló számláit az NHKV Zrt.-nek (Kukaholding) a Budapesti Közművek (BKM) keretein belül működő FKF Hulladékgazdálkodási Divízió, hogy minél hamarabb újraindulhasson a szemétszállítás – derül ki a BKM csütörtöki közleményéből. A szolgáltatás az FKF dolgozóinak kedden kezdődő sztrájkja miatt állt le.

Fotó: Máté Krisztián / MW

Mint írják, a BKM és az NHKV közötti egyeztetések, levélváltások arról, hogy hogyan tud a társaság maradéktalanul hozzájutni a budapestiek által befizetett szemétdíjakhoz, mindeddig sikertelenek voltak.

A közleményben kifejezik megértésüket a munkavállalók súlyos gondjaival kapcsolatban a megélhetési válság idején, és közlik azt is, hogy folyamatosan egyeztetnek az érintett munkavállalókkal, kezelendő az egyre súlyosabb szeméthelyzetet. A tájékoztatásban azt írják, hogy ha a Kukaholding továbbítja a fővárosi lakosság és az intézmények által befizetett szemétszállítási díjakat, rövid időn belül újraindulhat a szemétszállítás. A közleményhez csatolt számlamásolatok szerint csaknem 10,5 milliárd forintra várnak, a fizetési határidőt egy hónapban szabták meg.