Az ukrán csapatok tovább nyomulnak előre, és már több területet visszafoglaltak az Oroszország által elcsatolt régiókban. A kijevi csapatoknak a hét elején sikerült áttörniük délen, és kedden megindultak Herszon városa felé, keleten pedig megszilárdították állásaikat a visszafoglalt településeken – írta meg a BBC. Itt az ukránok már benyomultak az annektált Luhanszk régióba is.

Fotó:  Csiba Jaszujosi / AFP

Az oroszok által kinevezett herszoni tisztviselők megerősítették, hogy az ukrán csapatok a város felé tartanak, 

de hozzátették, hogy fel fogják tartóztatni őket.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök egy éjszakai beszédében kijelentette, hogy egyre több települést szabadítanak fel az ukrán katonák. Hozzátette, hogy sok helyen heves harcok zajlanak, de ezzel kapcsolatban nem árult el részleteket. Az ukrán ellentámadásokról Kijev kevés információt közöl, és az újságírókat is igyekszik távol tartani a fronttól.

Több ezer taktikai atombombája van Putyinnak, de túl nagy járulékos veszteséget hozna a bevetésük

A kis töltetek bevetése is beláthatatlan következményekkel járna.

Annyit lehet tudni az ukrán előrenyomulásról, hogy délen, 

Herszon régióban áttörtek Dudcsani városnál, a Dnyeper folyó partjától nem messze. 

Erről a régió Moszkva által kinevezett vezetője, Vlagyimir Saldo beszélt. A térképekre pillantva látható, hogy Dudcsani nagyjából 30 kilométerrel van délre a korábbi frontvonaltól.

Fotó: Juan Barreto / AFP

Az orosz védelmi minisztérium szóvivője, Igor Konasenkov arról számolt be, hogy a túlerőben lévő ukrán harckocsik mély éket vertek az orosz vonalakba Zolota Balkától délre, ahol a korábbi front húzódott. Hozzátette, hogy az oroszok legalább 130 ukrán katonát öltek meg a harcokban. Vlagyimir Saldo arról is beszámolt, hogy két ukrán zászlóalj megpróbált eljutni a Herszontól nagyjából 70 kilométerre keletre lévő Kahovka vízerőműhöz, amely Nova Kahovka kikötővárosban található. A Reuters arról írt, hogy ha az ukránoknak sikerülne ellenőrzésük alá vonni a Dnyeper nyugati partját, akkor nagyjából 25 ezer orosz katonát vágnának el az utánpótlási útvonalaktól.

Délen az oroszok ellenállnak

A TASZSZ hírügynökség arról írt, hogy az orosz csapatok nem adják olcsón a Herszon megyei területeket. Az orosz hírügynökség információi szerint az Orosz Nemzeti Gárda különleges hadműveleti erői felszámoltak egy ukrán felderítő csapatot a térségben.

A Herszon régió egyik településén végrehajtott különleges, célzott intézkedések során az Orosz Gárda kommandósai felszámoltak egy ellenséges felforgató és felderítő csoportot 

– olvasható a hadsereg sajtóirodájának közleményében.

Ukrainian BM-21 'Grad' multiple rocket launcher fires a rocket towards Russian positions in an undisclosed location in the South of Ukraine on October 3, 2022, amid the Russian invasion against Ukraine. (Photo by Genya SAVILOV / AFP)
Fotó: AFP

A keleti frontról is ukrán sikerekről hallani

Keleten az ukrán csapatok folytatni tudták az előrenyomulást, és sikeresen behatoltak Luhanszkba. A régió egyike az Oroszország által annektált négy országrésznek. Biztonságpolitikai szakértők korábban aggodalmukat fejezték ki azzal kapcsolatban, hogy az annektált területeken zajló ukrán katonai akciókat Moszkva közvetlen támadásként értékelheti, ami totális háború kirobbanásához vezethet.

Szombaton az ukránok visszafoglalták a luhanszki határ közelében lévő Liman várost, amit az oroszok logisztikai központnak használtak. Innen vonultak tovább az annektált területre.

A luhanszki orosz vezetés arról számolt be, hogy az ukránoknak sikerült néhány kilométerre bejutni a luhanszki régió területére. A jelentések szerint a kijevi csapatok Kreminna és Szvatove városok felé vették az irányt. Oroszországban néhány Kreml-barát blogger célozgatott arra, hogy 

az orosz erők visszavonulási parancsot kaphattak.

Moszkva azt sem tudja, hogy mekkorák az elcsatolt régiók, de a fenntartásukra van pénz

Konzultációt tartanak a megszállt területeken élőkkel a határok pontos meghatározásához.

Készülhet az orosz erősítés

Az orosz védelmi minisztérium arról számolt be, hogy a részleges mozgósítás során 

besorozott tartalékosok intenzív kiképzésen vesznek részt Luhanszk és Donyeck régiókban. 

A hírek szerint a Kreml 300 ezer embert tervez besorozni, de azt hozzá kell tenni, hogy az erről szóló rendelet nem határozott meg felső határt a behívható tartalékosok számára vonatkozóan.

Megakadhat a mozgósítás, nincs mibe öltöztetni az orosz katonákat, mert eltűntek az egyenruhák

Oroszország nem tudja felszerelni a részleges mozgósítás alatt besorozott katonákat, mivel nyomtalanul eltűnt az ország katonai egyenruhakészlete. Erről Andrej Gurulev altábornagy nyilatkozott, aki szerint teljesen érthetetlen, hogy hová tűnt másfél millió szett katonai öltözék. Eközben egyre nagyobb az elégedetlenség Oroszországban, mivel állítólag a katonai szolgálat alól mentesített csoportok tagjai is kaptak tájékoztatót a behívásról.