Gumilövedékekkel oszlatta fel a berni iráni nagykövetség előtti tüntetést a svájci rendőrség, miután két férfi átmászott a nagykövetség kerítésén, és leszedte az iráni zászlót az udvaron álló zászlórúdról.

 

A rendőrség szombaton késő este közölte, hogy senki sem sérült meg, és hogy a nagy létszámú tüntetést sikeresen feloszlatták. A svájci főváros rendőrsége szerint a nagykövetség területére behatoló két tüntetőt őrizetbe vették.

A rendőrség közölte, hogy azért használtak gumilövedékeket, mert az engedély nélkül szervezett tüntetésen több tüntető is követni próbálta a nagykövetség udvarára bejutó két férfit.

Az elmúlt két héten irániak ezrei vonultak az utcára Mahsza Amini, egy 22 éves kurd nő halála miatt, akit Irán fővárosában, Teheránban az erkölcsrendészet vett őrizetbe, majd valószínűleg agyonverték, mert állítólag túl lazán viselte az iszlám vallás szabályai szerint kötelező fejkendőt.

Iránon kívül több európai országban és máshol is tüntettek Amini halála, illetve a nőkkel, valamint a kurd kisebbséggel való bánásmód miatt.

Egyelőre nem tudni, meddig ég az iráni puskaporos hordó kanóca

Már 35 halottja van az összecsapásoknak, több városban is lángolnak Ali Hámenei legfelsőbb vezető képei és szobrai. Irán válaszút előtt áll.