A sztrájkbizottság ülésének jövő heti összehívását, valamint az oktatás minden területéhez értő kormánybiztos kinevezését kéri a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) az Orbán Viktor miniszterelnöknek küldött nyílt levélben.

GOSZTONYI Gábor; TOTYIK Tamás; KOMJÁTHY Anna; NAGY Erzsébet; SZABÓ Zsuzsa
Szabó Zsuzsa, a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) elnöke és Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) országos választmányának tagja közös sajtótájékoztatót tart a Hősök terén 2022. január 31-én. 
Fotó: Soós Lajos / MTI

A szakszervezetek felidézték, a kormány álláspontja szerint azért nem tárgyalnak az érdekképviseleti szervekkel, mert várják az Európai Bizottság döntését a béremelés finanszírozásáról. 

A sztrájkbizottság szerint azonban a kormány az állami költségvetésből is megkezdheti az érdemi béremelések azonnali kifizetését, 

ezért jelezték, hogy a jövőben nem fogadják el azt az érvet, miszerint Brüsszel akadályozza az oktatásban dolgozók bérének emelését.

A PSZ és a PDSZ azt is kéri, hogy a miniszterelnök haladéktalanul nevezzen ki olyan, az oktatás minden területéhez értő kormánybiztost, akivel szakmai párbeszédet folytathatnak az oktatás strukturális átalakításáról, a pedagógushiány megszüntetéséről, a munkaterhek csökkentéséről, a Nemzeti alaptanterv felülvizsgálatáról és a közoktatás modernizációjáról.