A Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) januárra 15 százalékos nyugdíjemelést tart elfogadhatónak, a szövetség nyugdíjastagozata pedig elvárja, hogy 

a 160 ezer forint alatti nyugdíjból élőket egyösszegű 50 ezer forinttal sürgősen kompenzálja a kormány 

– derül ki a MASZSZ  hétfői közleményéből. 

Couple Calculating Bills At Table In House
Fotó: Robert Kneschke / Getty Images

Zlati Róbert, a MASZSZ elnöke szerint vagy szándékosan elszámolta magát a kormány novemberben, vagy nagyot tévedett, amikor 6,1 százalék helyett mindössze 4,5 százalékkal emelte a nyugdíjakat. A szövetség nyugdíjastagozatának szakértőivel egyeztetve – az elmaradást és a 15 százalékos inflációt figyelembe véve – az elnök azt tartja korrektnek, ha

januárban a nyugdíjakat is legalább 15 százalékkal emeli a kormány. 

A szövetség azt kéri a döntéshozóktól, hogy a 160 ezer forint alatti nyugdíjból élők kritikus helyzetén legalább egyszeri 50 ezer forinttal próbáljanak átmenetileg segíteni. Az elnök ezt azért tartja indokoltnak, mert az Európai Unióban Magyarországon emelkedtek a legnagyobb mértékben az élelmiszerárak, és ez a drasztikus drágulásával együtt a kisnyugdíjasok számára elviselhetetlen teher. 

Ahogy arról a Világgazdaság beszámolt : januárban biztosan újabb várható, februárban pedig érkezik majd a 13. havi ellátás. Ezt Varga Mihály pénzügyminiszter is megerősítette. 

Konkrét számokat nem közölt, ahogy most Gulyás Gergely sem, így továbbra is kérdéses, hogy mekkora lehet az emelés.

Korábban Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter 13 százalékos inflációt prognosztizált, és hozzátette: nagyjából ekkora emeléssel számolhatnak a nyugdíjasok januárban. Ha ezt fogadja el mai ülésén a kormány, akkor az átlagnyugdíj 23 ezer forinttal emelkedik januártól.